2011. október 20., csütörtök

Az iszlám bankrendszer katolikus szemmel

Az iszlám bankrendszer keresztény szempontú vizsgálatánál először le kell szögeznünk, hogy a kamatszedés tilalma, ami sajátja az iszlám bankrendszernek, a keresztény tanokban is benne volt, pontosabban a katolikus vallás tanaiban ma is benne van, a protestáns egyházak tanaiban már nem. A muszlim bankrendszert manapság a nyugati pénzügyi válság idején sokan a pénzügyi válság egyik lehetséges megoldásaként üdvözlik, mivel valóban megkerüli a kamat szedését, amit a pénzügyi válság legfőbb okaként tartanak számon, továbbá a nyugati pénzügyi válság valóban elenyésző hatást gyakorolt a muszlim bankokra.


Arról azonban nem írnak ezek az újságcikkek, hogy átültethető e az iszlám bankrendszer a nyugati viszonyok közé, és ha igen akkor hogyan. Ezt fogom most kifejteni. Először is nézzük meg, hogy hogyan kerüli meg az iszlám bankrendszer a kamatszedést. A muszlim bankok általában úgy kerülik meg ezt a problémát, hogy azoktól az ügyfelektől, akik üzleti vállalkozás alapítása céljából vesznek fel hitelt a banknál, nem kamatot számítanak fel, hanem a már megvalósult vállalkozásuk profitjából kérnek részesedést. Tehát, ha az ügyfél megvalósult vállalkozása már profitot termel, csak akkor kérhetnek részesedést a profit után.


Ehhez hasonlóan az ingatlanra felvett jelzáloghitel is ismeretlen az iszlám világban, ehelyett a bank először megveszi az ingatlant az ügyfél számára, hogy azután az ügyfél hozzájárulásaival, és befizetésével szerezhessen tulajdont az adott ingatlanban. Mindebben nem is a kamatszedés megkerülése a fő probléma, hiszen az, mint ahogy már leírtam, a keresztény alapelveknek is sajátja. A fő probléma a kereszténység szempontjából abban a társadalmi háttérben keresendő, amely a kamatszedés megkerülését lehetővé teszi az iszlám világban.


Ha össze akarjuk hasonlítani a mai modern nyugati társadalmat az iszlám világgal, akkor azt kell mondanunk, hogy a modern nyugati társadalom egy szélsőségesen individuális társadalomnak tekinthető. Az iszlám kultúra pedig egy szélsőségesen kollektív, vagyis közösségi jellegű, kultúrának tekinthető. Az iszlám kultúra kollektivizmusa, vagyis közösségi jellege talán abban mutatkozik meg a leginkább, hogy az iszlám országokban nincs államilag fenntartott szociálpolitikai intézményrendszer.


A szociális problémákat úgy oldják meg ezekben az országokban, hogy a jövedelemmel rendelkező állampolgároknak kötelező alamizsnálkodni, vagyis jövedelmük egy részét odaadni az egyháznak a szegények számára, amit a mecsetekben minden nap szétosztanak, és így mindenkinek jut annyi élelem, hogy senki ne haljon éhen. Hajléktalanokat pedig egyáltalán nem látni a muszlim országokban.


Ez a jelenség, hogy az emberek ezekben az országokban rendszeresen odaadják a pénzüket vadidegen embereknek, akikkel talán még soha nem találkoztak csak egy olyan világban lehetséges, ahol az egész közösség egy nagy családot képez, vagyis igen nagy összetartás és közösségi érzés van az adott város, vagy ország minden tagja között. Ez nem meglepő egy olyan világban, ahol az egyes családok olykor 100, vagy még több tagból állnak. Ha jobban meggondoljuk a muszlim bankrendszer is csak egy olyan világban jöhetett létre, és működhetett mindmáig, ahol ilyen erős közösségi szellem van.


A modern nyugati ember individualista jelleméből következően, valahogy úgy gondolkodik, hogy „mások hülyesége miatt én nem tartom a hátam”. Emiatt nem tudom, hogy lenne e a nyugati kultúrában olyan bank, vagy akár vállalkozni akaró magánszemély, aki felvállalná a muszlim bankok hitelezési módszereit. Ha hitelt adunk egy vállalkozásnak, ahonnan csak akkor remélhetünk pénzt, ha az a vállalkozás profitot termel, akkor vállalnunk kell a kockázatot, hogy ha az a cég csődbe megy, akkor a befektetésünk értelmetlen volt, és ha még vissza is kapjuk a pénzünket az általunk támogatott vállalkozás eszközeinek elárverezése folytán, akkor is időt fecséreltünk el, és felesleges munkát öltünk bele a beruházásba. A nyugati ember saját gyermekének sem ad szívesen pénzt értelmetlenül, annak kockázatával, hogy azt majd feleslegesen eltékozolja.


A muszlim országokban viszont az erős közösségi érzés folytán, ha egy ember bemegy egy bankba hitelt kérni, azt a bank, mint muszlim hittestvért, rögtön családtagként kezeli, mint ahogy a lakosság is családtagként kezeli a bankot. Ennek megfelelően ahhoz, hogy a muszlim bankrendszer átültethető legyen a nyugati viszonyok közé, először a muszlim közösségi szellemet kellene átültetni a nyugati világba. Másképpen ez nem fog működni, hiszen tulajdonképpen azt kell mondanunk, hogy az iszlám országokban sem maradhatott volna fenn a kamattilalom mindmáig, ha nem lett volna a muszlim társadalom ennyire kollektív jellegű. Mint ahogy nyilván a nyugati világ is inkább a társadalom individuális jellege miatt, és nem a keresztény vallás miatt tért át a középkor után a kamatszedésre, hiszen a nyugati világ az ókorban is individuális volt.


A másik lehetőség pedig az, hogy mint ahogy a nyugati világ a szociálpolitika terén is állami beavatkozással pótolja a muszlim világ hihetetlenül erős közösségi szellemét, úgy a bankokat is állami tulajdonba kell majd venni, hogy a muszlim bankok mintájára tudjuk üzemeltetni saját bankjainkat, ha már ezt a nyugati magáncégek nem vállalják fel. A bankok és ügyfeleik kapcsolata valószínűleg így is konfliktusokkal teli lesz az új bankrendszerben, mint ahogy a szociális munkások is azt mondják, hogy az ő munkájuk a legnehezebb. A nyugati individuális, és a muszlim kollektív mentalitás konfliktusán belül van egy dogmatikai szegmense is a dolognak, ami a katolikus dogmatikában gyökeredzik.


A katolicizmus középkori gyökereiből fakadóan elutasítja mind a szélsőséges kollektivizmust, ahol a közösség felszívja az egyént, és ami az iszlámot, vagy a kommunizmust jellemzi, mind pedig a szélsőséges individualizmust, ahol az egyénnek túl sok joga van, és ami a modern liberalizmust jellemzi, és a kettő között foglal állást, ami a keresztény szolidaritásban jut érvényre. Elismeri, hogy az ember közösséghez tartozó lény, és kötelességei vannak a közösség felé, ugyanakkor ez nem mehet annak rovására, hogy az egyén kibontakoztathassa önmagát, és eljuthasson végső céljához az üdvözüléshez.


Az egyén pedig csak saját küldetésében teljesedhet ki, ezért úgy kell beintegrálódnia a közösségbe, hogy saját küldetését hozzáigazítja a közösség küldetéséhez, így egyrészt a közösségnek is hasznos tagja lesz, másrészt pedig saját magát is kibontakoztathatja egyéni küldetése által, amelynek végső célja az üdvözülés. Ha a bank részéről a kamatmentes hitel nyújtása, csak a vallás törvényeiből fakadó kötelesség teljesítésének kényszere alapján történik a társadalom tagjainak irányába, ahol a felek az egymás iránti méltányosságból kifolyólag, biztosítani akarják a másik profitját és anyagi jólétét, az elmerülést jelent a közösségi kollektívumban, a materialitásban. Ez pedig idegen a nyugati mentalitástól.


Az egyén csak akkor törhet ki a közösségi kollektívum szorításából, ha a transzcendens felé orientálódik, úgy hogy közben a közösségnek is hasznos tagja marad. Éppen ezért a katolikus dogmatika hitelveit továbbgondolva a bank és az ügyfél kapcsolatának többnek kell lennie, mint pusztán az egymás iránti kötelességből, és méltányosságból fakadó kamatmentes hitel nyújtása. A bank és az ügyfél kapcsolatát mindkét részről a keresztény küldetés eszméjének kell áthatnia, és mi lehetne nagyobb küldetés a gazdálkodás terén, mint a munka szakrális jellegének visszaadása.


A kamatmentes pénzről, mint eszközről, amely visszaadhatja a munka szakrális jellegét, már írtam egy korábbi cikkemben mégpedig „A kamatmentes pénz bevezetésének lehetőségéről (1. rész)” http://www.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=107599 című cikkemben, ahol a bevezetését a keresztény reszakralizáció lehetőségével akartam összekapcsolni. Hangsúlyozom, itt kamatmentes pénzről van szó, nem helyi pénzről. A helyi pénzt csak körülhatárolt csoportok használhatják egymás közötti vásárlásra, az általam felvázolt kamatmentes pénzt pedig az állam adja ki, és bárki részére hozzáférhető, csak kamatmentes. Leírtam, hogy a kamat valóban rossz ugyan, és a biblia is tiltja, de a piacgazdaság körülményei között szükség van rá, mert csak így tudjuk szabályozni a forgalomban lévő pénz mennyiségét, hogy ne menjen fel az infláció.


A forgalomban lévő pénz mennyiségét mindenképpen szabályozni kell valahogyan, mert különben felmegy az infláció és összeomlik a gazdaság, ezért ha egyszer tényleg be akarjuk vezetni a kamatmentes pénzt, akkor mivel a kamat már nem fogja szabályozni a pénz keresletét, elemeznünk kell, hogy miben is áll a pénz kereslete. A pénz, vagyis a tőke keresletét származékos keresletnek nevezik a mikroökonómiában, mert végeredményben más javaknak a kereslete határozza meg a keresletét. A vállalkozók például akkor vesznek fel hitelt, ha vállalatot akarnak alapítani valamilyen termék, vagy szolgáltatás előállítása céljából, de egy ilyen vállalatot megalapítani csak akkor érdemes, ha van kereslet arra a termékre, amit a vállalat elő akar állítani.


Tehát végeredményben a hitel keresletét a példánkban szereplő termék kereslete határozta meg. Ennek megfelelően, ha a kamat már nem szabályozza a pénz keresletét, akkor csak magának az előállított termék kínálatának és keresletének a szabályozásával szabályozhatjuk a forgalomban lévő pénz mennyiségét. A különféle termékek és szolgáltatások keresletének szabályozása egyébként nem idegen a modern kapitalizmustól. Mondják egyesek, hogy a kapitalizmus nem csak kielégíteni akarja az emberek szükségletét, hanem felkelteni is. Erre szolgálnak a különféle reklámok és hirdetések.


De mi nem ezt az utat választjuk, hanem érdemes lenne létrehozni egy pályázati rendszert, amely csak azoknak a vállalkozóknak osztja el a rendelkezésre álló kamatmentes hiteleket, akik nem olcsó fogyasztási cikkeket, hanem minőségi, és az emberek javát szolgáló, továbbá spirituális fejlődését elősegítő termékeket és szolgáltatásokat állítanak elő. Tehát a vállalatok pályázat útján juthatnának hozzá a kamatmentes pénzekhez, és ezzel szabályoznánk egyfelől a forgalomban lévő pénz mennyiségét a kamat elhagyása mellet is, másfelől ezt összekapcsolnánk a keresztény reszakralizáció lehetőségével. Ez természetesen csak a kamatmentes pénz általános bevezetése esetén működik, mert ha egy vállalat a kamatmentes pénz helyett a banki szektorból vesz fel hiteleket, hogy olcsó fogyasztási cikkeket állítson elő, akkor könnyedén kiszorítja a piacról a minőségi termékeket előállító vállalatokat.


A bank és az ügyfél kapcsolatát tehát a keresztény küldetés eszméjének kell áthatnia, és ennek megfelelően a banknak a szakrális munkavégzés felé kell terelnie a vállalkozást, ahol a hitel nyújtása után is bírálnia, és irányítania kell a vállalkozás munkáját, hogy mind a bank mind pedig a vállalkozás betölthesse keresztény küldetését. Így ültetve át az iszlám bankrendszer előnyeit a nyugati világba úgy, hogy nem rendeljük alá teljesen az egyént a közösségi kollektívumnak, hiszen az idegen a nyugati mentalitástól. Ez pedig azt is jelenti egyben, hogy csak a katolikus elveket követve lehet átültetni a muszlim bankrendszert a nyugati körülmények közé, hiszen csak a katolikus alapelvek garantálhatják, hogy az egyén ne merüljön el a közösségi kollektívumban.


Felhasznált Irodalom:


Mihelics Vid: Világproblémák és katolicizmus. DOM, 1934.


Helen J. Alford: Menedzsment, ha számít a hit, KAIROSZ KÖNYVKIADÓ KFT., 2009.


Az iszlám bank keresztény szemmel http://www.evangelikus.hu/lapszemle_2009-2011/az-iszlam-bank-kereszteny-szemmel


Prof. Dr. BALÁZS JUDIT: Új arab világ születik?


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése