2011. október 30., vasárnap

Hogyan szerettessük meg az emberekkel a természettudományokat?

Jómagam régóta szeretnék jobban elmélyedni a természettudományokban. Többször vettem már a kezembe olyan könyveket, amelyek a magas matematikát és fizikát tárgyalják. Változó sikerrel olvastam végig őket. A legtöbbet pár oldal elolvasása után kénytelen voltam letenni, mert egyszerűen nem értettem a benne sorakozó bonyolult képleteket, így pedig csak felesleges erőltetés lett volna a végigolvasásuk.

Viszont volt egy sikerélményem is ezzel kapcsolatban, amely Péter Rózsa: Játék a végtelennel című könyvéhez kapcsolódik. Ezt sikerült végigolvasnom elejétől a végéig, és a végén én is megértettem a Bolyai geometria legismertebb tételének a titkát, miszerint a párhuzamosok a végtelenben metszik egymást, ami hihetetlennek hangzik egy laikus számára. Hogy lehet az, hogy a párhuzamosok a végtelenben metszik egymást, kérdezhetné egy átlagember. Én már elmondhatom magamról, hogy értem miért metszik egymást a párhuzamosok a végtelenben, és ezt ennek a könyvnek köszönhetem, és el kell mondanom, hogy nem is olyan ördöngős dolog annak a titka, ha már valaki megértette, hogy miért.

A könyvről el lehet mondani, hogy kerüli a magas szintű matematika szimbólumrendszerének használatát, amely manapság már mindenféle kriksz-krakszokat tartalmaz, a gyökjeltől kezdve a nem tudom, hogy micsodáig. Ebből jött számomra a gondolat, hogy talán úgy lehetne jobban megszerettetni az emberekkel a természettudományokat, hogy emberközelibbé tesszük a természettudományok szimbólumrendszerét. Azok a sok kriksz-krakszok, amelyekből a modern matematika és fizika képletei felépülnek, tapasztalataim szerint a legtöbb ember számára riasztóan hatnak.

Sokan, ha meglátják ezeket a képleteket, rögtön azt mondják, hogy én ezt soha nem fogom megérteni, vagy ha mégis nekiesnek a természettudományoknak, akkor ezek a szimbólumok fárasztóvá és idegölővé teszik a tanulást, mint ahogy a programozás tanulása során is fárasztóvá és idegölővé teszi a munkát az a sok speciális írásjel, amiket a programozók használnak. Ezért arra gondoltam, hogy kísérletezésképpen talán érdemes lenne egy olyan multimédiás oktatóprogramot írni, amelyben a természettudományok ma használt szimbólumait más, emberközelibb szimbólumokkal helyettesítik, és majd kiderül, hogy ennek segítségével milyen eredménnyel tudnak tanulni a diákok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése