A könyv Engelbert Dollfuss egykori osztrák kancellár életét és munkásságát mutatja be. Dollfuss az úgynevezett ausztrofasizmus vezéralakja volt, amely a fasizmus jellegzetesen osztrák megjelenési formája volt. Dollfuss osztrák paraszti családban született, erősen vallásos, katolikus környezetben. A vallásosság és a paraszti életformához való kötődés egész életét végigkísérte.
Már gyermekkorában kitűnt kiváló szellemi képességeivel és munkabírásával. Ennek köszönheti, hogy szülei tanítatni kezdték. Szívóssága, bátorsága és heroikus küldetéstudata az I. világháborúban is megmutatkozott, ahol mindig az első sorban harcolt. Papnak készült, de később arra az elhatározásra jutott, hogy világi emberként jobban szolgálhatná Istent, így a háború után politikai pályára lépett.
A szerző kifejti, hogy politikusként puritán életmódot folytatott, nem gyűjtött földi kincseket, és ez hihetetlen szorgalommal és munkabírással párosult, ami szimpatikus külsejével együtt nagy rokonszenvet ébresztett iránta az emberekben. Csak küldetésének élt, amit, ha már elvégzett, akkor hajlandó lett volna akár rögtön félre is állni a politikai életből.
Eszmerendszere legfőképpen a katolicizmuson alapult. Kancellárként betiltotta mind a kommunista, mind pedig a Hitler nevéhez köthető nemzetiszocialista mozgalmat. A kommunisták osztályharcos elméletét társadalomrombolónak, a nemzetiszocialisták fajelméletét pedig pogánynak és barbárnak tartotta.
Ugyanígy elutasította a liberálisok és a szociáldemokraták eszméit is. Az európai politikai mozgalmak közül leginkább az olasz fasisztákkal szimpatizált. Keresztény hivatásrendi társadalmat akart felépíteni, ami középúton áll a szélsőségesen individualista liberalizmus, amely túl sok jogot ad az egyénnek és a szélsőségesen kommunista kollektivizmus között, amely teljesen a közösségi érdek alá gyűri az egyént, és hagyja, hogy az emberek a hivatásrendi testületek keretei között kiteljesíthessék önmagukat, de csak az alkotmányos törvények és a keresztény erkölcsi normák keretei között.
Ebben Antonio Oliveira de Salazar Portugál fasiszta államférfi hivatásrendi társadalmához hasonlítható. A hivatásrendi testületek, mint a legtöbb fasiszta államban, így nála is az osztályharc kiküszöbölését szolgálták. Visszaállította az iskolákban a hitoktatást, és arra törekedett, hogy mind a hivatásrendeket, mind pedig a paraszti társadalmat a mély vallásosság hassa át. Az imádkozó, rózsafüzért hordó paraszt volt az ideálja. Beszédeiben nyíltan támogatta a középkort, amit a modern társadalom sötétnek, és barbárnak nevez. Szerinte a középkor a germán kultúra fénykora volt.
Osztrák eszméjében is a középkori germán történelmi tradíciók felélesztését hangsúlyozta, amit Ausztria küldetésének tekint. Szerinte a középkorban a még katolikus német-római birodalom a protestantizmus felvételével megtagadta keresztény tradícióit, és ennek lett eredménye a protestáns alapokra építkező porosz nacionalizmus, a porosz felsőbbség eszméje, ami aztán a pogány és barbár hitleri fajelméletben folytatódott. Így Ausztria küldetése maradt a germán keresztény szellem, a germánság és a kereszténység szintézisének, vagyis az igazi kereszténységnek képviselete, amely Ausztriának, mint nemzetnek sajátos küldetése.
Ebben a spanyol falangizmushoz hasonlít, amely szintén hangsúlyozta a nemzetnek, mint egésznek küldetését, azzal kiegészítve, hogy Dollfuss tovább ment ennél, hiszen konkrétan meg is fogalmazta, hogy miben áll nemzetének sajátos küldetése. Európa eszméjében elutasította mind a pogány nacionalizmust, mind pedig a kommunista nemzetköziséget, és a nemzetek feletti Európa eszméjét hirdette, ahol az európai államok egy magasabb eszmében egyesülnek. Kancellársága rövid ideig tartott. Egy nemzetiszocialista merénylő pisztolygolyója vetett véget életének.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése