Brandenstein Béla: Bölcseleti alapvetés (könyvajánló)

Brandenstein Béla magyar filozófus ebben a könyvében sajátos filozófiai rendszerét az ideálrealizmust fejti ki, ahol a mindenség metafizikai felépítését három részre osztja: tartalomra, formára és alakulatra. A tartalmak nem mások, mint térbeli, vagyis jellegükben osztatlan, egynemű tulajdonságok, amelyek minden tárgyban jelen vannak, de nem tudunk rájuk külön tárgyi kategóriákat húzni, mint például az asztalra, vagy az almára. Ilyenek például a különféle színek, vagy illatok.

A formák nem mások, mint kategóriákba sorolható, egymástól elkülöníthető tárgyi valóságok, mint például az alma, vagy az asztal. Az alakulatok pedig egymáshoz rendelhető, de egymástól elkülönülő, tehát több részből álló, és így számszerűsíthető metafizikai objektumok, mint például maguk a számok, vagy a különféle geometriai objektumok. Ebből a három tulajdonságkategóriából épül fel tehát a mindenség Brandenstein szerint.

Erre a gondolatra építi fel az anyagi világ, az erkölcsi szféra, a művészetek, a természet stb. építményeit. Elveti a különféle panteista, és monista filozófiák elveit, miszerint a világ magából az Istenségből épülne fel, és az tárgyi világon kívül létező személyes teremtő Isten valóságát hangsúlyozza. Az Isten által teremtett világ az Isten által irányított fejlődésben a végtelen felé tart. Ebben a gondolatban erősen érződik a középkori filozófiai rendszerek, mint például a skolasztika hatása, akik Istent végtelen létezőnek fogták fel. Hivatkozik is rájuk.

Végül, ami számomra még nagyon érdekes volt a könyvben, hogy az anyagot térbeli létezőnek gondolja el, vagyis a tér tulajdonság nélküli, csak kiterjedésében megmutatkozó létmódjához hasonlítja. Érdemes összevetni a világ metafizikai felépítéséről, vagyis a tartalmakról, formákról és alakulatokról szőtt gondolatait egy másik magyar filozófus Ligeti Pál történetbölcseletével.

Ligeti Pál: Új pantheon felé című könyvében új történetbölcseleti elméletet dolgoz ki a művészettörténet területén Oswald Spengler: A nyugat alkonya című művét alapul véve. Elmélete szerint az európai keresztény kultúra művészettörténetileg három nagy korszakra osztható: az építészeti, a szobrászati és a festészeti korszakokra. Építészeti korszak volt a középkor, vagyis az égbetörő katedrálisok kora. Szobrászati korszak volt a reneszánsz és a barokk, vagyis az antik hagyományok újjáéledésének kora. Végül festészeti korszak volt az impresszionizmus kora. Ezeknek a koroknak olyan sajátos jellemzőik vannak, amelyek nem csak a művészet területén, hanem az adott kor társadalmának képében is megjelennek.

Az építészeti korszak legfőbb jellemzője a térbeliség, és az absztrakt, vagyis elvont jelleg. Az építészet mindig a térbeli szemléletet mutatja fel nekünk, továbbá idegen tőle a természet objektumainak ábrázolása, vagyis a naturalisztikus jelleg. Ebben mutatkozik meg absztrakt jellege. A szobrászatban az építészethez hasonlóan valamennyire még jelen van térbeli szemlélet, hiszen a plasztikus testiséget reprezentálja, ugyanakkor megjelenik benne a naturalisztikus jelleg is, hiszen a természetben megtalálható formákat: embereket, állatokat ábrázolja.

A festészetben pedig már teljes egészében a naturalisztikus jelleg dominál, hiszen nincs benne térbeliség, mert két dimenzióban láttat, és teljes egészében a természet objektumait ábrázolja. Az építészeti korok a társadalom fejlődésében a kezdeti vallásos korszakot reprezentálják, amikor a társadalom szeme teljes egészében a túlvilág felé irányul, és a közösség egésze egy magasabb célnak van alárendelve. Ilyen volt az európai történelemben a középkor. A szobrászati korszakban a művészet naturalista tendenciáinak megjelenésével párhuzamosan az emberek szeme kezd az evilági lét felé fordulni, továbbá a közösség kezd felbomlani, hogy megjelenjen az individualizmus, ugyanakkor még a vallás is hatást gyakorol valamennyire az emberek gondolkodására. Ilyen volt Európa történetében a reneszánsz és a barokk. A festői kort pedig már teljes egészében a vallás nélküli szekularizáció, és az individualizmus uralja.

Végül a kultúra végleg felbomlik, újrakezdődik az építészeti, szobrászati és festészeti korok váltakozása. A szerző az európai keresztény kultúrkörön kívül a keleti kultúrák történetében is ezeket a korszakokat véli megkülönböztetni. Továbbá nemcsak a kultúrkörökön belül, hanem a kultúrkörök között is felfedezni véli ezeknek a korstílusoknak a váltakozását. Ennek fényében az egyiptomi kultúrkör volt az, ahol az építészet dominált leginkább, ami megmutatkozik a piramisok monumentális jellegében. Az antik görög kultúra volt a szobrászat civilizációja, hiszen ott a szobrászat dominált leginkább. Végül a keresztény kultúra a festői kor, hiszen még egyik kultúrában sem dominált ennyire a festőiség.

Már a középkori templomok is tele voltak festett freskókkal, és ez az egyedüli kultúrkör, ahol önálló művészetté vált a festészet az impresszionizmus korában. Spenglerrel ellentétben nem állítja, hogy a XIX. században, vagyis a festői korszak letűntével semmilyen fejlődés ne lett volna a művészet területén. Ebben a korban is volt, romantika, ami a középkorhoz nyúlt vissza, vagy neobarokk, neoreneszánsz stb., tehát tulajdonképpen az egész európai fejlődés megismétlődött a XIX. században a művészet területén, csak gyengébb formákban.

Elmélete szerint tehát nem egyenes vonalú fejlődés, hanem folyamatos hullámzás kíséri a művészet történetét, viszont az alapjellegzetesség ennek ellenére mindig ugyanaz marad, vagyis az építészeti, szobrászati, és a festészeti korszakok váltják egymást. A szerző saját korából pedig azt olvassa ki, hogy az új építészeti kor felé, tehát új pantheon felé halad, hiszen az ő korában jelent meg az avantgard az absztrakt festészettel, amely ugyanúgy absztrakt, vagyis nélkülözi a naturalista, természet közeli formákat, mint a középkori építészet. Az ő korábban kezdett újra fellendülni a vallásos szellemiség, ami az építészeti korok sajátja, és még sorolhatnánk korának jellegzetességeit, amelyekből nyilvánvalóan az olvasható ki, hogy új pantheon felé haladunk.

Ligeti Pál szerint tehát az építészeti korszak legfőbb jellemzője a térbeliség, és az absztrakt, vagyis elvont jelleg. Idegenek ettől a korszaktól a konkrét formák, amelyek a szobrászatban jelennek meg. Ez analógiában áll azzal, amit Brandenstein írt a tartalmakról, ahol a tartalmak nem mások, mint térbeli, vagyis jellegükben osztatlan, egynemű tulajdonságok, amelyek minden tárgyban jelen vannak, de nem tudunk rájuk külön tárgyi kategóriákat húzni, mint például az asztalra, vagy az almára. Ilyenek például a különféle színek, vagy illatok.

A szobrászat már konkrét, kategóriákba sorolható tárgyi valóságokat ábrázol, mint például embereket, vagy állatokat. Ez is egyértelmű analógiában azzal, amit Brandenstein a formákról írt. Végül a festészet már a természeti objektumokat ábrázolja, ahol a szobrászat által ábrázolt tárgyi valóságokból egyszerre több is van. Ilyenek az erdők, mezők stb., tehát a szobrászat által ábrázolt tárgyi valóságok megsokszorozódnak, számszerűsíthető alakot öltenek a festészet esetében, ami szintén analógiában áll azzal, amit Brandenstein az alakulatokról írt.

Érdemes még ehhez hozzávennünk azt is, hogy Brandenstein az anyagot térbeli létezőként gondolja el. „Intelligens tervezettség – evolúció – történelem – kereszténység” című cikkemben http://ujkozepkor.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=110306 részletesen írtam arról, hogy az építészeti, festészeti és szobrászati korok váltakozása korunkban is megismétlődött. A XX. század első fele az 1900-1950-ig tartó korszakot ipari korszaknak tekinthetjük. Jellemző volt rá, hogy a társadalom a XIX. századi individualizmusból, a fegyelmezett, hierarchikusan felépülő tekintélyelvű társadalmi fejlődés irányába tartott, hiszen ekkor jelentek meg a különféle kommunista és fasiszta diktatúrák, továbbá ekkor jelentek meg absztrakt formákra épülő avantgard művészeti irányzatok is.

Ez mindig is az építészeti korok sajátja volt. Ugyanakkor ezt a korszakot a középkori építészeti korszakkal ellentétben nem annyira a tér, hanem inkább az anyag eszméje uralta, hiszen ekkor tört előre a marxi történelmi materializmus eszméje, amely materialista volt, viszont Brandenstein szerint az anyagot magát is térbeli jellegűnek tekinthetjük, tehát a középkori építészeti kor térbeli szemlélete az ipari kor materialista szemléletében folytatódott. Az 1950-1990-ig tartó időszakot átmenetnek tekinthetjük az ipari és az információs kor között, ami analógiában áll azzal, amit Ligeti a szobrászati korokról írt, hogy azok átmenetet képeznek az építészeti és festészeti korok között.

Ahogy egyébként ez a kor külsőségeiben a reneszánszra hasonlított, amit szobrászati kornak tekinthetünk. Ez pedig analógiában áll az energia fogalmával, ami az anyag és az információ között képez átmenetet a fizikai világ háromdimenziós szemléletében, ahol a három dimenzió az anyagnak, energiának és az információnak felel meg. Napjainkban pedig eljött az információs kor, amit jellegében mindenki a számok korának tekint, hiszen maga az információ is nullákból és egyesekből épül fel. Ez pedig analógiában áll mind azzal, amit a festészeti korszakokról, mind pedig azzal, amit Brandenstein alakulatairól írtunk.
A tartalom, forma, alakulat – építészet, festészet, szobrászat – anyag, energia, információ tehát háromszor hármas analógiában áll egymással, és így ha Ligeti Pál történetbölcseletét igaznak vesszük, akkor a történelem fejlődése a mindenség fizikai és metafizikai felépítményével áll analógiában.

Tehát lehetséges, hogy a modern korban a tartalom, forma, alakulat – építészet, festészet, szobrászat és így a tér, a tér és a felosztottság közötti átmenet, és a felosztottság ciklikus váltakozását az anyag, energia, információ, tehát az anyag és a szellem váltakozása váltja fel? Ezzel kapcsolatban érdemes tobább kutakodnunk.

B. M. Kedrov szovjet tudományfilozófus a természettudományos forradalmakat úgy jellemzi, mint átmeneteket a közvetlen tapasztalati szemléletből az absztrakt szemléletbe. Az első tudományos forradalom esetében például, amikor felfedezték, hogy a Föld forog a Nap körül, és nem a Nap a Föld körül, semmi más nem történt, mint hogy a tudomány túllépett azon a szemléleten, amely a közvetlen érzéki tapasztalatból ered, mert a látszat nyilvánvalóan azt mondta, hogy a Nap forog a Föld körül, és a látszat mögött meglátta az eddig láthatatlan valóságot.

Ez nagyon hasonlít a különféle gnosztikus irányzatok gondolkodásmódjára, akik a gonosz anyagi világ látszata mögött akarják meglátni a szellemi valóságot. Sokan utaltak már előttem a modern természettudományok gnosztikus gyökereire. Visszatérve Kedrov elméletére, leírja, hogy ez az első tudományos forradalom a csillagászat rohamos fejlődését vonta maga után, ahol az új tudományos eredmények a XIX. századra a Newton-i mechanikában, vagyis a klasszikus fizikában új látszatvalósággá szilárdultak, ahol a mikrovilág, vagyis az atomok világa ugyanolyan szerkezetű, mint a makrovilág, vagyis a csillagok és bolygók világa.

Ezt az új látszatvalóságot törte meg a második tudományos forradalom, vagyis a kvantumfizika kialakulása, ahol az atomi világ már egész más szerkezetet ölt, mint a makrovilág, vagyis a csillagok és a bolygók világa. Tehát Kedrov szerint a tudományos forradalmak így haladnak előre. Egyes tudósok a látszatvalóság mögött meglátják az igazi valóságot, majd az így felszínre került tudományos eredmények új látszatvalósággá szilárdulnak, hogy aztán egy új tudós ezek mögött megint meglássa az igazi valóságot, és így tovább.

Vegyük szemügyre most a technikában végbemenő forradalmakat. Hantos Elemér: Új ipari forradalom című tanulmányának utolsó bekezdésében arról ír, hogy az első ipari forradalom a technika jegyében zajlott le, a második ipari forradalom pedig a kémia jegyében. Végül szükség lenne egy olyan ipari forradalomra, amely a szellem jegyében zajlik le, és Európa népeinek összefogását, és egymásrautaltságát hozza el. Ez mintha összecsengene Georg Friedrich Hegel történelemeszméjével, ahol a szellem a történeti fejlődés folyamatában fokozatosan legyőzi az anyagot, hogy a történelem végén eljöjjön az emberiség számára a teljes szabadság.
Hegel a liberális szellemiség egyik legfőbb képviselője az európai filozófiatörténetben. Ez pedig utalásnak tekinthető arra, hogy az első ipari forradalom, amely a XVII. századi Angliában született meg, amellett hogy a technika jegyében zajlott, végeredményben a liberális társadalom létrejöttét segítette elő, hiszen általa megszűnt a feudális rend, és a katolikus egyház hatalma, és az angol polgári liberalizmus kerekedett felül. Emellett a könnyűipar, pontosabban a textilipar volt a fő mozgatórugója, amit a modern nehéziparral ellentétben akár légiesen könnyűnek, vagy Hegel szavaival élve szelleminek is tekinthetünk.

Így mivel Hegel a szellem győzelmének eljövetelétől várta a liberális társadalom eljövetelét, és az első ipari forradalom a könnyűipar jegyében állt, továbbá a liberális társadalom megszületését segítette elő, Hantos szóhasználatával élve talán mondhatjuk, hogy ez az ipari forradalom is a szellem jegyében zajlott le. A második ipari forradalomról, amely a kémia jegyében zajlott, és a XX. század első felében teljesedett ki, valóban elmondhatjuk, hogy anyagi jellegű volt, hiszen a nehézipart hívta életre.

A nehézipar fejlődéséhez pedig sok foszilis tüzelőanyagra volt szükség, ezért mondják, hogy a kémia jegyében állt, és a különféle totalitárius diktatúrák kifejlődését segítette elő, mint például kommunizmus, nemzetiszocializmus. Ebben a korban élte virágkorát a marxizmus ideológiája, amely a hegeli filozófiára épült, de Hegellel ellentétben azt vallotta, hogy a történelem fő mozgatórugója az anyag, és nem a szellem.
A harmadik ipari forradalom, amit Hantos megjósolt az említett cikkében, és aminek korunkban lehetünk a tanúi, a számítástechnika és az információ jegyében zajlik, valóban egyesíteni akarja Európát, és a világot, ahogy azt Hantos előre látta. Mivel a számítástechnika előretörésével egyesíti a világ pénzügyi központjait, az ipar automatizálásával, és az ipari termelékenység növelésével pedig arra kényszeríti a világot, hogy globálissá váljon a kereskedelem. Hiszen a megnövekedett termékmennyiséget a multinacionális cégek csak más országokban tudják eladni. Ezt hívják globalizációnak.

Ez az ipari forradalom szintén a liberális társadalom létrejöttét segíti elő, hiszen Francis Fukuyama szerint az információs társadalom megszületése segítette elő a kelet-európai kommunista diktatúrák bukását. Francis Fukuyama: A történelem vége című könyvében arra a következtetésre jut, hogy a kommunizmus bukása és a liberális kapitalizmus világméretű győzelme annak köszönhető, hogy a szocialista tervgazdálkodás nem volt képes megfelelni a modern információs társadalom kihívásainak.

A szocialista tervgazdálkodás csak az 50-es évek technikai fejlettsége alatt lehet hatékony. Az izzó vaskohók, és kemény földalatti bányák világában, amelyeket a korabeli szocialista propagandafilmekben is láthattunk, és ahol még az ipari dolgozóknak nincs szükségük olyan magas szintű tudásra, és olyan sok információra, mint a modern információs társadalomban.

A XXI. századi információs társadalom világában viszont, ahol az iparnak magas szintű tudással, és rengeteg adattal kell dolgoznia a szocialista tervgazdálkodás módszerei csődöt mondanak, mert azt a rengeteg tudásanyagot és információt nem tudja egyetlen ember elsajátítani, és emiatt nem tudja a gazdaság irányítását egyetlen ember, vagy egy szűkebb embercsoport a kezében tartani. Ezért először kényszerű hatalommegosztásra kerül sor, majd a diktatúra végleg felbomlik és az ország kénytelen lesz áttérni a liberális piacgazdaságra.

Ehhez még hozzájön az is, hogy a számítógépek megjelenésével együtt felszínre kerülő ipari automatizálódás egyre több munkahelyet takarít meg az iparban, emiatt a teljes foglalkoztatás fenntartása, amire a szocializmus törekedett, egyre nehezebb és költségesebb, ami szintúgy a szocializmus felbomlásához vezet. Továbbá az információ is szelleminek tekinthető a nehéziparhoz képest. Tehát ez az ipari forradalom megint csak a szellem jegyében zajlik le.

A Külgazdaság, XLIX. évt., 2005. november—decemberi számában jelent meg „A nanotechnológia és az új ipari forradalom” című cikk, amely szerint a legújabb ipari forradalom a nanotechnológia jegyében fog lezajlani. A nanotechnológia tudománya új, eddiginél jobb tulajdonságú anyagok létrehozásáról szól, amiket az atomi szintről építenek fel. Tehát a legújabb ipari forradalom megint csak anyagi jellegű lesz. Ennek a forradalomnak a társadalmi hatásairól, hogy a liberális, vagy az autoriter (totalitárius) politikai rendszerek előretörését segíti elő, még csak találgatások vannak a szakirodalomban.

Tehát a technika fejlődésében az anyag és a szellem váltakozása figyelhető meg, ez láthatóan analógiában áll a Kedrov által felvázolt természettudományos forradalmakkal. Ahogy már utaltam a modern természettudományok gnosztikus gyökereire, ahol a tudományos forradalmaknál a látszat mögött meglátott valóság egybeesik a gnosztikusok azon törekvésével, hogy a gonosz anyagi világ látszata mögött meglássák a szellemi világot, és valóban az első technikai forradalom a textilipar, vagyis a szellem jegyében állt, ahogy azt más leírtam. Ezzel analógiában az első tudományos forradalom is a látszat mögött meglátott új valóságokra épült, ami analógiában áll a gnosztikusok szellemi világ utáni vágyával.

A második tudományos forradalomban az első tudományos forradalmak csillagászati eredményei új látszatvalósággá szilárdultak a Newton-i mechanikában. A mechanikai szemlélet pedig analógiában áll a második technikai forradalom szemléletével, amely szintén a mechanikára épül, és az anyag jegyében állt, hiszen a foszilis tüzelőanyagokra épült. A kvantummechanikai forradalom pedig a fent leírt gondolatokból levezetve megint csak egyértelműen a szellem jegyében állt, ahogy a vele párhuzamosan megvalósuló információs forradalom is a technikában. A következő anyagi jellegű technikai forradalom tehát valószínűleg a nanotechnológiában fog lejátszódni.

Ezzel párhuzamosan le kellene játszódnia egy újabb anyagi jellegű forradalomnak a természettudományokban is, ahol az eddig felhalmozódott tudományos eredmények új látszatvalósággá szilárdulnak. Ez látszólag eddig nem valósult meg, mert manapság a húrelmélet divatozik a fizikában, ami extra dimenziókról, párhuzamos univerzumokról, tehát a látszatvalóság mögött meglátott új valóságokról szól. Ez azonban csak a látszat, mert a húrelmélet hitelességét egyre többen kétségbe vonják manapság a fizikában, és sokan más utakat próbálnak keresni, de erről majd egy későbbi cikkemben fogok írni.
A természettudományokból a technikába áttevődő ciklikus forradalmaknak van egy mélyebb szintje is, amely a gazdaságban ölt testet. Erről Nyikolaj Dmitrijevics Kondratyev írt, aki a gazdaságban fellépő szokásos 8-10 éves ciklusok, vagyis a gazdasági recesszió és növekedés ciklusai mellett hosszabb ciklusokat is megállapított a gazdaságban, amelyek 40-80 évente jelentkeznek, és ezeket a technikában fellépő új forradalmakkal hozta kapcsolatba. Az egyes technikai találmányok termelésben betöltött szerepének kimerülése gazdasági recessziót idéz elő a világban, hogy azt az újabb találmányok megjelenése új gazdasági növekedést idézzenek elő. Bár Kondratyev több ilyen gazdasági ciklust feltételez, mint amit fent a technika és a tudomány területén felvázoltunk, az általa felvázolt technikai átalakulások szerintem illeszkednek az anyag és a szellem váltakozásának általános menetébe. Tehát a modern korban az építészet – szobrászat – festészet ciklikus váltakozása az anyag, az anyag és a szellem közötti átmenet, végül a szellem ciklikus váltakozásában folytatódott. Ebben a jelenségben jól megmutatkozik Brandenstein azon nézete miszerint az anyag téres objektum.

Felhasznált Irodalom:

SZALAVETZ ANDREA: A nanotechnológia és az új ipari forradalom, Külgazdaság, XLIX. évt., 2005. november—december.

Francis Fukuyama: A történelem vége és az utolsó ember, EURÓPA KÖNYVKIADÓ KFT., 1994.

Az eretnekmozgalmak a késő középkorban
http://tarfor.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=24:az-eretnekmozgalmak-a-k-kkorban&catid=14:egyetemes&Itemid=32

Hantos Elemér: Új ipari forradalom, Szeged, 1937.

Wikipédia: Kondratyjev-ciklus http://hu.wikipedia.org/wiki/Kondratyjev-ciklus
B. M. Kedrov: Forradalmak a természettudományban, Kossuth Könyvkiadó, 1983.

Ligeti Pál: Új Pantheon felé, A kultúrák élete a művészet tükrében, Budapest, é. n., Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt.

Báró Brandenstein Béla: Bölcseleti alapvetés, Kir. Magyar Egyetemi Nyomda, 1935.

Paul Virilio: Az információs bomba, Mágus Design Stúdió Kft, 2002.
Kapcsolódó cikkek:

Isten célja a történelemben http://ujkozepkor.virtus.hu/?id=room&aid=106861

A számok belső természetének tükröződése a tárgyi világban http://ujkozepkor.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=109696