2012. június 30., szombat

Szocializmus, kereszténység, technológia a világtörténelem tükrében

Igor Safarevich: A szocializmus, mint világtörténelmi jelenség című könyvében a világtörténelem szocialista mozgalmait, és államait veszi sorra, amelyek a közhiedelemmel ellentétben nemcsak a XX. századi Európában voltak jelen. Az európai szocializmus története Platon: Az állam című könyvével kezdődött, amiben az eszményi állam katonai közösségének bemutatásakor olyan közösségről ír, ahol minden közös tulajdonban van, a katonák nem házasodnak, hiszen a nőket is közösen birtokolják. Ezek a jelenségek egyértelműen a modern szocializmussal mutatnak rokonságot.

Később a görög hellenizmus korában egyes görög írásokban sorozatosan előfordultak olyan utalások, amelyek ilyen társadalmi rendet vizionáltak, ahol minden közös tulajdonban van, és a család megszűnik. A szocializmus jelensége Európában a középkori eretnekmozgalmak idején ütötte fel újból a fejét. Ezek a mozgalmak két csoportra oszthatóak a gnosztikusokra, akik megkérdőjelezték a katolikus egyház megtestesülésről szóló dogmáját, ami azt mondja ki, hogy Jézus egyszerre volt isteni és emberi természetű, megáldva ezzel a természetfeletti világ mellett az anyagi világot is, és abszolút gonosznak hirdették ki az anyagi világot. Az anyagot az ő vallási rendszerükben egy gonosz Istenség: a demiurgosz teremtette, és az emberi lélek sajnálatos bukás eredményeként került a gonosz anyagi világba. Ennek megfelelően radikális aszkézist hirdettek az anyagi világból való szabadulás céljából.

Így elutasították a házasságot és a családalapítást, mint az anyagi világgal való érintkezés, és a szaporodás eszközét, de ennek koránt sem a test megzabolázása volt a célja, csak a család lerombolása, hiszen a paráználkodás, az öncélú szexualitás ettől függetlenül engedélyezve volt náluk. Elutasították a magántulajdont, minden közös volt náluk. Ellenségesen viselkedtek a kultúrával szemben is, lerombolták és pusztították a katolikus templomokat és kegytárgyakat. Ellenségesen viselkedtek a katolikus egyházi hierarchiával szemben is. A pápaság intézményét a babiloni szajha megtestesülésének tartották.

A magántulajdon eltörlése, és az egyházi hierarchia elleni lázadás nem jelentette egyben a társadalmi hierarchia teljes megszűnését is náluk. Sajátos hierarchiába rendeződtek, ahol legfelül a tökéletesek voltak, akiknek a legszigorúbb formában kellett betartaniuk a szekta aszkétikus szabályait. Ők egyáltalán nem dolgoztak, a szekta alacsonyabb rangú tagjai tartották el őket. Ők tartoztatták meg magukat a legszigorúbban a gyermeknemzéstől, és a katolikus egyház szentségeivel való érintkezéstől. Az alacsonyabb rangú tagok dolgozhattak, és hovatartozásuk álcájaként részt vehettek a katolikus egyház szertartásain is.

A másik eretnek csoporthoz a panteisztikus eretnekség tartozott. A panteisták azt hirdették, hogy az anyagi világ egy személytelen szellemi ősszubsztanciából: az egyből ered, amiből emanáció (kiáradás) útján jöttek létre a legfelsőbb tiszta szellemi létezőnél alacsonyabb rendű létszintek, míg végül megjelenjen a legalsóbb létszint az anyagi világ. Az emberi lélek célja pedig csak az lehet, hogy meditáció és különféle misztikus gyakorlatok által visszatérjen ebbe a személytelen ősszubsztanciába, és feloldódjon benne.

Ezek a szekták nem tanúsítottak olyan radikális, és erőszakos lázadó magatartást a katolikus egyház ellen, mint a gnosztikusok, csak éppen felrúgtak minden erkölcsi morált, és társadalmi tabut, és az individuum teljes szabadságát hirdették. Kicsapongó, szexuális orgiáktól sem mentes vallási szertartásokat tartottak, stb.
Később ezeknek a mozgalmaknak az eszmeisége a protestantizmusban, majd a különféle utópista gondolkodók írásaiban folytatódott. Az utópista gondolkodók: Morus Tamás, Campanella mind kivétel nélkül köztulajdonon alapuló teljesen uniformizált, egyformaságra épülő társadalmakat írnak le, és a család megszűntetésnek gondolata sem idegen ezektől az utópiáktól. Morus például olyan városállamot ír le utópiájában, ahol az emberek teljesen egyformán öltözködnek, és a házak is teljesen egyformák. Az első utópisták, mint például Morus bár hajlottak a panteizmusra, még nem voltak egyértelműen egyház és vallásellenesek, később azonban az utópisztikus irodalom egyértelműen vallásellenes színezetet kapott. Végül ezek az eszmék a marxizmusban tetőztek be, amely történetfilozófiai kontextusba helyezte az emberiség szocializmus felé vezető útját.

A marxizmus szerint a történelem mozgatórugója a termelőerők, vagyis a technika fejlődésében áll. Minden technikai fejlődési szinthez más társadalmi formáció tartozik, mint például rabszolgatartó társadalom, kapitalizmus. A technika fejlődése pedig a történelem végén elhozza az emberi történelem végcélját: a szocializmust. A szocializmus megjelenése azonban nem csak Európára korlátozódik. Safarevich szerint a nagy ókori keleti és nyugati birodalmak, mint például az ókori Kína, vagy Egyiptom, illetve a dél-amerikai inka birodalom mind kivétel nélkül szocialista berendezkedésűek voltak.

Az ókori kínai földművelő faluközösségeket kollektív köztulajdon jellemezte. Minden ilyen közösséget külön hivatalnokok (mandarinok) igazgattak, akiket a közösség tartott el kötelező terménybeszolgáltatásaival. Ez mondanom sem kell, nagyon hasonlít a nyugati gnosztikus közösségek gyakorlatához, ahol szintén az alacsonyabb rangú tagok kollektivista közössége tartja el a tökéleteseket. A mandarinoknak egy feleség mellett joguk volt korlátlan számú ágyast tartani, ami megint csak nagyon hasonlít a nyugati gnosztikus szekták gyakorlatára. (Család lerombolása, szabad szerelem.)

Ehhez hasonló despotikus, kollektivista társadalmak voltak az egyiptomi birodalom és az inka birodalom is. Ezt hívták a marxista gondolkodók ázsiai termelési módnak, és mivel nem illett bele a társadalom fejlődésének Marx által kigondolt egyenes vonalába, amely a rabszolgatartó társadalomtól egyenes vonalban fejlődik egészen a szocializmusig, továbbá mivel az ázsiai termelési mód nagyon hasonlított a szovjet szocialista berendezkedésre, vagyis egyfajta szocializmus előtti szocializmusnak tekinthető, Sztálin betiltotta az ázsiai termelési mód tudományos elemzését.

Safarevich szerint tehát az európai szocializmus visszafejlődést jelent Európa fejlettebb polgári rendjétől a primitív ókori kollektivisztikus és despotikus ázsiai rendszerekhez. Eszményi megvalósulása pedig az emberiség kipusztulását jelentené. A kultúra, a vallás vagy a család megszűntetése mind ezt a végcélt feltételezi, mert még ha megvalósulna is a szocialista álom, vagyis egyetemes jólét és bőség korszaka, az emberiség vallás kultúra és család nélkül nem tud fennmaradni, mert az ember nem csak kenyérrel él. Végül felmerül Safarevich-ben a kérdés, hogy tulajdonképpen nem ez jelenti e a szocialista mozgalom igazi célját, hogy kipusztítsa az emberiséget.

Safarevich leírja, hogy a korabeli szocialista írók műveiben egyértelműen érződik egyfajta halálvágy. Az európai szocialisták európai ősei, vagyis a gnosztikusok pedig egyértelműen az anyagi világ végső megsemmisítését tűzték ki célul maguk elé. Tehát az emberiség elpusztítása iránti vágy kódolva van a szocialista eszmerendszerben. Minden más gondolat, mint például a szegénységben élő munkások segítése csak ennek a végső célnak az álcázása. Ezt jelzi az is, hogy a középkori gnosztikus mozgalmaknál tilos volt a szegények számára való jótékonykodás, ellentétben a katolikus egyház gyakorlatával. Csak a tökéletesek, vagyis beavatott elit számára adakozhattak a gnosztikus mozgalmak alacsonyabb rangú tagjai.

A gnosztikusok és a szocialisták eme féktelen halálvágyát a despotikus, kollektivista szellem őshazájában: Kínában elterjedt buddhizmus nirvána utáni vágyával hozza kapcsolatba a szerző. Azonban a legérdekesebb kérdés, amit a szerző feltesz az nem más, mint az, hogy az ókori szocialista társadalmakban még nem volt fejlett technológia, mint a modern Európában. Azonban Marx a termelőerők, vagyis a technológia fejlődésével hozta kapcsolatba a társadalmi formációk fejlődését, amelynek végpontján a szocializmus áll. Ha tehát nem a termelőerők fejlődése, akkor vajon mi áll az ókori szocialista társadalmak, így Kína, Egyiptom, és az inka birodalom kialakulása mögött, teszi fel a kérdést a szerző.

Erre nagyon egyszerű a válasz. Maga a gnosztikus, illetve a panteista szemlélet. Nikolaj Berdjajev: A történelem értelme című könyvében arról ír, hogy a zsidóság történelmi hivatása nem más, mint a történelmi szellem terjesztése a világban. Mit is ért Berdjajev történelmi szellem alatt. A zsidóság történelmi szelleme az árja szellemtől való különbözőségből ered. Az árja szellemre különösen az Indiaira, de a görögre is, a szemlélődés, vagyis az evilági lét helyett a túlvilági lét irányába való fordulás fokozottabb jelenléte a jellemző a zsidó szellemmel ellentétben.

Ezért az árja szellem az evilági létben kevésbé tevékeny, kevésbé drámai, mint a zsidó. Különösen igaz ez az Indiaiakra, akik olyan mértékben a túlvilág felé fordulnak, hogy náluk az Istenség lényegében egységet alkot a szubjektummal, vagyis a tudattal. Náluk a történelmi szellem egyáltalán nincs jelen. Világuk teljesen történelmietlen, mozdulatlan. A zsidó karakterben éppen az hívja életre a történelmi szellemet, hogy náluk az Isten és az ember közötti távolság rendkívül nagy. Emiatt a halhatatlanság, tehát a túlvilági élet gondolatát nem is fogadják el, mert az az ő szemükben nem mást jelentene, mint az ember Istenné válását, ez pedig ellenkezne az ember és az Isten közötti mérhetetlen távolság eszméjével.

Ez az oka, hogy az ő vallásosságuk, a földi létre, vagyis az evilági történelemre irányul. Egyedül őnáluk alakult ki az evilági messiásvárás eszméje, aki majd megvalósítja a zsidók államát, vagyis az új Izraelt. Ez náluk nem profán, hanem vallásos gondolat, csak éppen evilági vallásosságról, a történelemben megvalósuló eszkatalógikus megváltásról van szó. Ezért származik a történelmi szellem a zsidó vallásból, mert történelmi szellem csak egy olyan vallásból születhet, amely valamiféle eszkatalógikus cél felé irányul. A zsidó történeti szellemből ered a modern világ haladáseszménye, amely a jövőben megvalósuló zsidó állam eszkatalógikus gondolatát, a jövőben megvalósuló földi paradicsom gondolatával helyettesítette, legyen az kommunizmus, vagy liberális világállam.

Az ember és az Isten távolságának a zsidó vallásosságban van még egy következménye is. Mivel a zsidók az egyén túlvilági halhatatlanságát nem tudják elfogadni, mert az az egyén megistenülését jelentené, az evilági halhatatlanság gondolata terjedt el náluk, ami csak úgy kivitelezhető, ha a zsidók utódaikban válnak halhatatlanokká, vagyis, ha maga a zsidó nép válik halhatatlanná. Erre vezethető vissza a zsidók erős közösségi érzése és összetartása, mivel a halhatatlanságot az árjákkal szemben egyénileg nem, hanem csak kollektíven tudják értelmezni, ami a nemzet halhatatlanságában ölt testet. Tehát az erős zsidó közösségi érzés is az Isten és az ember távolságára vezethető vissza a zsidó vallásban.

Érdemes megjegyezni, hogy az ember és az Isten távolságának van egy tükörképe a vallásos irodalomban ez pedig a gnoszticizmus. A gnosztikusok azt vallották, hogy az ember sajnálatos bukás eredményeképpen került a jó szellemi világból a gonosz anyagi világba, és egyetlen célja csakis az lehet, hogy radikális aszkézis által kiszabaduljon az anyagi világból, és a szellemi világba kerüljön. Tehát az anyagi és a szellemi világ ellentétét vallották. Az anyagi és a szellemi világ ellentétének a zsidó vallásban az ember és az Isten távolsága feleltethető meg.

A gnosztikus szemlélet tehát összefüggésben van az ember és az Isten távolságával a monoteista vallásokban, az Isten és az ember távolsága pedig a kollektivizmussal, ami a szocializmus jellegzetessége. Tehát a kollektivista szocializmus valójában magának a gnosztikus szemléletnek a folyománya. Az ember és az Isten távolságára épülő zsidó gnosztikus szemlélet az európai kereszténységben is megjelent, mégpedig a protestantizmusban.

A protestantizmus alapja a predesztináció tana. A predesztináció azt tanította, hogy Isten eleve elrendeli az embereket mennyre vagy pokolra, de az ember evilági életének minősége mintegy jelzi, hogy ő van e kiválasztva az üdvözülésre, ennek következtében a protestánsok folyamatosan jeleket kerestek saját életükben, hogy ők vannak e kiválasztva az üdvözülésre, amit az evilági munkavégzésben elért sikereikben véltek megtalálni. Így vallásos életük állandó, és minél sikeresebb munkára késztette őket. Így az európai kapitalizmus és a protestantizmus kéz a kézben jártak együtt. A predesztináció tanában tehát az ember és az Isten távolsága abban mutatkozik meg, hogy Isten végtelen hatalommal rendelkezik az ember felett, egyedül az ő akaratától függ az ember sorsa.

A másik eretnek szemlélet, vagyis a panteizmus inkább a szélsőséges individualitással van kapcsolatban. Az emberi szubjektum és a személytelen Istenség egysége egyértelműen a despotikus Istenkirályság vallási alapja a keleti kultúrákban, így Kínában és Indiában. A despotikus politikai berendezkedés esetén történik meg az, hogy az alattvalók teljes mértékben egyetlen személy, vagyis az uralkodó individuális szeszélyeinek vannak kiszolgáltatva, hiszen ő bármit megtehet velük. A despotikus Istenkirályság csak olyan kultúrákban jut érvényre, ahol az emberi szubjektum egységet képez a személytelen Istenséggel.

A kettő szintézise, vagyis a kollektivista gnoszticizmus, és az individualista panteizmus szintézise legtisztábban a Sárga (kínai) vallásosságban jelent meg. Vegyük szemügyre például a kínai taoizmus tanításait. „A taoizmus Kína egyik legnagyobb autentikus ősi vallása, mely jelentős mértékben befolyásolta a kínai kultúrát, filozófiát, politikát, gazdaságot, irodalmat, zenét, a kínai orvoslást, kémiát, a harcművészeteket, geográfiát és táplálkozástudományt.

A kínai filozófiában az állandóan mozgó és szakadatlanul változó valóságot taónak (, pinyinben dào) nevezik, és olyan kozmikus folyamatnak tekintik, amelyben minden dolog benne foglaltatik. A tao a világ ősoka, ősprincípiuma, belőle keletkezett minden létező élő és élettelen. A taoisták úgy tartják, hogy nem kell ellenállni ennek a világot mozgásban tartó erőnek, hanem a cselekedeteinket kell hozzá igazítani, s harmóniában kell élni vele azért, hogy az életünk erőfeszítésektől és erőszaktól mentessé, építő folyamattá váljon. A taoista bölcs olyan valaki, aki „úszik a tao áramlásában”. Ez mondanom sem kell nagyon hasonlít az ember és az Isten távolságára épülő zsidó történeti szellemre, hiszen az is egyenes vonalú haladást, mozgást jelent.

Az európai felfogás egyaránt taoizmusnak nevezi a kínai ókori eredetű filozófiai irányzatot (, dào jiā, tao csia) és a vele összefonódott népi vallást (, dào jiào, tao csiao). A hagyomány szerint a taoizmus tanításainak első összefoglalója a Változások Könyve, a Ji Csing volt, míg az úgynevezett népi vallás első leírójának a kínai bölcset, Lao-ce-t (Lǎozǐ) tartják. A Lao-ce féle tanítások további magyarázataiként ismert könyvek elsősorban Zhuang Zhou (Csuang Csou) néven ismertek. Eredetileg filozófiai iskolaként jött létre, de a népies misztikum a vallások szintjére emelte. Fő tanítása a kozmikus harmónia helyreállítása a természet és ember viszonyán keresztül.

… A filozófiai és a vallási taoizmus közötti különbséget pragmatikus szempontok alapján célszerű értékelni. A filozófiai taoizmus a tao ideáját, mibenlétét, kihatásait, metafizikai vonatkozásait vizsgálja, míg a vallásos a tao „szellemiségét” a hívők számára a misztikumok és misztériumok szintjén, gyakorlati módszerekkel meg is próbálja valósítani (meditációk, koncentráció, légzéstechnika, alkímia, rituálék és mágiák a test és szellem átalakítására, a tao szellemével való összeolvadáshoz).” Itt pedig egyértelműen az ember és az Isten egysége érhető tetten, hiszen a taoista bölcs mindáron egyesülni akar a tao-val.

A sárga kínai vallásosságban tehát szintézisben van egymással a gnosztikus kollektivista, és a panteizmushoz kötődő individualista szemlélet, így nem véletlen, hogy éppen a sárga Észak-Kóreában támadt életre a világ első kommunista uralkodódinasztiája, ahol a kollektivista kommunizmus ötvözve van a despotikus császári hagyományokkal. Továbbá, hogy a kínai kommunista vezető: Mao is a régi kínai császárokhoz hasonlította magát. A kollektivizmus és a despotizmus eme szintézise a kapitalizmusban is tovább folytatódik, hiszen Kínában valósult meg a világ első kapitalista diktatúrája.

Azonban a kérdés továbbra is az, hogy hogyan lehetséges az, hogy a modern európai szocializmusban a szocializmus szorosan összekapcsolódik a technológiai fejlődéssel, míg az ókori keleti szocialista államokban ez nem így volt. Max Weber erre egyenesen azt a választ adta, hogy a kapitalizmus kialakulásáért, amelynek a modern technológia a motorja, az Isten és az ember távolságára épülő protestáns szellem a felelős. Ez a válasz nem lehet helyes. Az ugyan igaz, hogy a kapitalista fejlődés és a protestantizmus a modern európai államokban kéz a kézben járt együtt, de a protestantizmus nem lehet oka a kapitalizmus kifejlődésének. Egyszerűen azért nem, mert a protestáns szemlélet, mint ahogy a fenti elemzésünkből kitűnik éppúgy jelen volt már az ókori Kínában, illetve az ókori Izraelben is, ezekben az államokban viszont mégsem jelent meg a kapitalizmus.

Továbbá maga a kapitalizmus már a hanyatló ókori Rómában és Görögországban, sőt az újkori latin reneszánszban is megjelent, még ha nem is olyan erőteljes formában, mint az újkori protestáns germán államokban, pedig ezekben az időkben, és ezeken a helyeken még nem létezett a mai értelemben vett protestantizmus. Érdemes elolvasni ezzel kapcsolatban Immanuel Wallerstein: A modern gazdasági rendszer kialakulása című könyvét. Wallerstein ebben a könyvében az Európából kiinduló gazdasági világrendszer fejlődését mutatja be. A világrendszer Wallerstein szerint olyan társadalmi rendszer, amelyben határok, struktúrák, részcsoportok, legitimációs szabályok és koherenciák vannak. Egy világrendszeren belül egymással harcban álló erők vannak, amelyek ezt a világrendszert alakítják, és ezáltal elősegítik fejlődését.
A világrendszer koncepciója Wallerstein szerint magyarázatot ad arra, hogy miért Európában alakult ki a kapitalizmus és nem Kínában annak ellenére, hogy Kína a középkorban gazdaságilag is, és tudományos-technikai szempontból is fejlettebb volt, mint Európa. Ez annak köszönhető, hogy a középkori civilizációk közül egyedül Európa tekinthető világrendszernek, vagyis olyan civilizációnak, amelyen belül az eltérő kulturális sajátosságokkal rendelkező régiók határokkal vannak elválasztva egymástól, és ezek a régiók versenyeznek egymással.

Ez a verseny pedig, vagyis a civilizáción belüli egymással harcban álló erők a fejlődés irányába terelték Európa történelmét. Kínában azért nem indult el a kapitalista fejlődés annak ellenére, hogy a középkorban fejlettebb volt technikailag, és gazdaságilag, mint Európa, mert a kínai birodalom homogén, kollektivisztikus egységet képezett egy despotikus uralkodó központosított egyeduralma alatt. Az új találmányokat pedig a császári vezetés rögtön elterjesztette az egész birodalomban, míg Európában, ha az egyik nemzet létrehozott egy új technikai újítást, akkor a többi régió és nemzet is elő akart rukkolni valami újdonsággal, és így kialakult a verseny a különféle régiók között, ami a fejlődés irányába terelte Európát.

A protestáns kollektivista szellemiség, amely a szocializmusnak is az alapja, tehát inkább éppen, hogy gátolja a technológia, és ezzel együtt a kapitalizmus kifejlődését, így önmagában nem lehet az oka a kapitalista fejlődés beindulásának. Viszont azon kívül, amit Wallerstein említ, mégpedig hogy kapitalista fejlődés hajtómotorja az európai államok egymástól való elkülönültsége, és ezáltal az egymással való versengése volt, létezett még egy ok is, ami elindította a technológiai fejlődést Európában. Ez pedig a francia hűbéri rendszer sajátos szerkezeti felépítése volt.

A modern kapitalizmus kialakulásának elemzésekor azért kell modern kapitalizmust írnunk, mert a kapitalizmus nem a mai kor terméke, hiszen az összes eddig fellépett nyugati típusú kultúrkör, gondolok itt a sumér, a görög és a római kultúrkörre, átment már kapitalisztikus korszakon. Bár ezeket a korszakokat rabszolgatartó társadalmakként definiálja a marxista történelemfelfogás, valójában a mai kapitalista korszak korabeli megfelelői voltak azokban a kultúrkörökben. Legalábbis a rabszolgatartó társadalmak későbbi századaiban, amikor megindult az iparosodás, mert addig a rabszolgák nem számítottak elnyomott és kizsákmányolt osztálynak.

Viszont az is tény, hogy korunk kapitalizmusa más, mint az ókorban létezett nyugati típusú kultúrák kapitalizmusa. A kérdést tehát inkább úgy kell feltennünk, hogy miért és miben más korunk kapitalizmusa, mint az ókorban létezett nyugati típusú kultúrák kapitalizmusa. A modern kapitalizmus kialakulását Bogár László megoldatlannak mondta a történelemtudományban Magyarország és a globalizáció című könyvében pedig ha valaki veszi a fáradságot, akkor össze tudja szedni ennek az okait a könyvtárakban rendelkezésre álló szakirodalomból.

Annak megválaszolásához, hogy miben más korunk kapitalizmusa pedig azt kell először is megválaszolnunk, hogy mi is az a kapitalizmus. A modern kapitalizmus meghatározását nem lehet egy mondatba tömöríteni. Csak úgy tudjuk jelentését az olvasó számára prezentálni, ha az összes hozzá kapcsolódó jelenséget leírjuk. A modern kapitalizmushoz olyan jelenségeket kapcsolnak a társadalomtudósok, mint az önszabályozó piacok létrejötte, ahol csak a termékek értékesítéséből származhat jövedelem, a termékek árát pedig a kereslet és a kínálat szabályozza, és ahol a munkaerő és a pénz is áru (bankok, tőzsde, pénzpiacok).
Az ember és az Isten távolságára épülő protestáns vallások létrejöttét. Az iparosodást, a városiasodást és a gépi technológia terjedését. A tömegtermelés létrejöttét, ami egyrészt a kultúra elsilányulásával, a fogyasztói társadalom létrejöttével, másrészt a mennyiségben mértéktelen termelés miatt a természeti környezet pusztulásával jár együtt. Továbbá a termelőeszközöket birtokló tőkés kizsákmányoló tevékenységét a bérmunkásokkal szemben.


Ezek közül elsőként a mai gépi technológia természetét szeretném összehasonlítani az ókori kultúrák gépi technológiájával, amiről azt mondják, hogy az nem is létezett, pedig valójában azokban a társadalmakban is volt gépkorszak, csak más formában, mint ma. A Technika és művelődés című könyv Hajnal István válogatott tanulmányait gyűjti egybe. Összegyűjtött tanulmányaiból az derül ki, hogy a nyugat történelmét okszerű és szokásszerű korszakokra bontja.

Okszerű volt például az ókori római birodalom és a modern kapitalista társadalom. Szokásszerű volt a középkori hűbéri társadalom különösképp a francia hűbériség. Elutasítja Max Weber azon gondolatát, hogy a protestantizmusnak lenne köszönhető a kapitalizmus, vagy legalábbis a gépek által vezérelt ipari társadalom kifejlődése, sőt még csak nem is az üzleti szellemmel megáldott kapitalizmusnak köszönhető a modern gépkorszak kialakulása, hanem a szokásszerű középkori hűbériségből nőtt ki.

Mit is jelent az „okszerű” és a „szokásszerű” megkülönböztetése. Az okszerű egyszerűen azt jelenti, hogy az adott társadalomban gazdaság és a munkavégzés irányítója az érdek. A munkavégzés csak abból a célból történik, hogy profitot termeljünk belőle. Nem önmagáért a kreatív munkavégzésért, az alkotás gyönyöréért. Ilyen volt az ókori római társadalom is ahol Hajnal szerint éppen ezért nem tudtak kifejlődni a modern gépek, és nem azért, mert nem tudták volna őket feltalálni.

Ugyanis a római embert az anyag csak annyira érdekelte, amennyiben értékesíthető késztermék állítható elő belőle, tehát csak a haszon miatt érdekelte. Viszont egyáltalán nem érdekli annak sokoldalú megmunkálása, hiszen nem a munka szeretete hajtja a munkára, hanem a haszon iránti vágy. A rómaiak annyira nem szerették a munkát, hogy azt egy az egyben rabszolgákra bízták, akiknek semmiben nem vették igénybe kreativitását, mert az csak a munka önmagáért való szeretetéből eredhet, továbbá az anyag sokoldalú megmunkálását feltételezi, és egyhangú, mechanikus munkafolyamatokat bíztak rájuk, alaposan részekre bontva a különféle munkafolyamatokat.

Így a római világban szinte minden munkafolyamatnak külön szakmája volt, mint például az építkezéseken volt, aki csak a kövek összeillesztésével foglalkozott, volt, aki csak a vakolással. Ennek következtében a rabszolgák a római világban pontosan ugyanazt a funkciót töltötték be, mint a mai ipari üzemekben a gépek. Egyhangú, mechanikus munkafolyamatokat végeztek el, amelynek célja egyedül az volt, hogy hasznot nyújtó, értékesíthető készterméket állítsanak elő. Tehát az ókori Rómában is volt gépkorszak, csak akkor a mai élettelen gépek helyett embergépek alkották az ipari civilizációt. Azért nem tértek át az állatok, vagy az élettelen gépek dolgoztatására, mert az emberi test sokkal ügyesebb bravúrokra volt képes a munkavégzés terén, mint az állat, és a rövidtávú profitérdekek szempontjából, ami a rómaiak türelmetlenségében is gyökeredzett ez volt az előnyösebb.

Ez egyben azt is jelentette, hogy a római világban a szellemi és a fizikai munka végletesen ketté vált, hiszen a rómaiak éppen azért bízták rabszolgákra a mechanikus fizikai munkát, hogy ők magasabbrendű szellemi foglalatosságaikkal törődhessenek, mint például háborúk, államügyek, irodalom stb. Tehát a társadalom felső rétegében éppen a szellem szárnyalása okozta a társadalom alsó rétegére jellemző végletes materializmust, ahol üzletiességre alapuló mechanikus munkát voltak kénytelenek végezni. A szokásszerű középkori francia hűbériségre viszont, ahol ismeretlen volt a rabszolgaság éppen az volt a jellemző, hogy az akkoriban kialakuló városok élete a falvak életviszonyaihoz igazodott, és az akkori kézművesek céhrendszerében a munkavégzést az önmagáért való örömteli foglalatosságok jelentették.

Tehát ott nem a profitért dolgoztak az emberek, hanem a munkavégzés gyönyöréért, ami magával hozta a különböző munkafolyamatokban, az anyag megmunkálásának különféle módszereiben való elmélyedést. Ez volt Hajnal számára az ideális kor, ahol az önmagáért való örömteli és kreatív foglalatosságokat, alkotómunkát, ami az emberi élet értelme, nem roncsolta szét a szabadverseny, mint a mai liberalizmusban. Ugyanakkor az ember nem is volt kénytelen feláldozni élete értelmét a nemzet, vagy a munkaközösség érdekeiért, mint a fasizmusban, vagy a kommunizmusban. Hajnal szerint azonban éppen ez volt az előzménye a gépkorszak kialakulásának. Anélkül az évszázadokon keresztül folyó, önmagáért való, fizikai munkával egybekötött szellemi munka nélkül, amit a középkori kézművesek végeztek, a különféle munkamódszerek kidolgozásában, és az anyag megmunkálásában, soha nem alakulhattak volna ki a modern gépek. Tehát nem a kapitalista üzletiesség, hanem éppen az érdek nélküli munkavégzés felelős a kapitalizmus kialakulásáért.

A modern kapitalista gépkorszak viszont éppen a középkori hűbéri rendszer szokásszerűségét nem örökölte át magába. A középkori hűbéri rendszerből kinövő gépek tulajdonképpen az ember helyett termelnek.
Általában úgy működnek, hogy beléjük pakoljuk a nyersanyagot, megnyomunk néhány gombot, és a másik oldalon kijön a késztermék. Így a modern munkás éppolyan lélektelen és mechanikus munkát végez, mint az ókori római rabszolga. Semmilyen formában nem veszi igénybe a modern kapitalista üzem a munkás kreativitását, és a kapitalista társadalom keretében nem is fogja, hiszen éppen az az érdeke, hogy minél olcsóbban legyártható készterméket állítson elő. Szellemi munkát korunkban csak a mérnök végez, tehát a fizikai és a szellemi munka éppúgy kettévált korunk kapitalista társadalmában, mint az ókori Rómában.

Hajnal szerint lehetetlen száműzni a gépet korunk iparából, és visszatérni a régi kézműves korhoz, viszont érdemes lenne a mai gépkorszak, és a régi kézműves kor előnyeit összekötni. Tehát a cél az, hogy a gépet tartsuk meg, de a gép ne a modern munkás helyett termeljen, hanem a gép csak elősegítője legyen annak, hogy a munkás kibontakoztathassa kreativitását, tehát a szellemi és fizikai munkát újra össze kellene kötni. Ennek megvalósításához érdemes lenne igénybe venni a munkások tapasztalatát, tehát megkérdezni erről a munkásokat, az üzemet kísérletező műhellyé kell alakítani, ahol a gépet beillesztjük a modern társadalomba, vagyis nem mechanikus, készterméket előállító készülékként kezeljük többé, hanem a munkás kezének meghosszabításaként, a dolgozó kreativitásának kibontakoztatójaként.

A középkori szokásszerűségnek van még egy következménye is. Mivel a francia hűbériség az előbb felvázolt szokásszerűség miatt nem érdekközösség volt, hiszen a földesúr lényegében a paraszti és a városi gazdaság védője, felügyelője és adminisztrátora volt. Azt felügyelte, hogy a paraszt és a kézműves zavartalanul űzhesse önmagáért való örömteli foglalatosságit, és a szokásszerűség miatt a hűbérbirtok egyre bonyolultabban összefonódó gazdasági közösséggé vált. Szükség lett külön adminisztratív hivatalnokokra. Ezt a munkát a papság végezte, aki francia földön teljes egészében belenőtt a hűbérbirtok intézményébe, éppen a szokásszerűség miatt. A hivatalnoki munka természetesen az íráskészség elsajátításával járt együtt. Ebből a hivatalnokrétegből nőtt ki később az európai értelmiség, és ezért születtek meg az első európai egyetemek Franciaországban. Azonban a hűbérbirtokokból kinövő hivatalnokréteg később teljesen átvette a hűbérúr funkcióját, vagyis a birtok adminisztrációját és védelmét, és így a földesúr funkciótlanná vált.

Ez volt az oka a későbbi francia osztályellentéteknek, és a francia forradalomnak. Tehát a francia paraszt nem azért lázadt a földesúr ellen, mert az kizsákmányolta, hiszen a kizsákmányolás valamennyire minden hierarchikus társadalomban jelen van, az államkapitalista, vagyis szocialista társadalmakban is, hanem mert funkciótlanná, feleslegessé vált. Tehát maga a szokásszerűség volt az oka a hűbéri rendszer hanyatlásának. Hajnal István írásaiból kiderül, hogy szerinte a feudalizmussal, vagy a hűbéri rendszerrel nem feltétlenül jár együtt a szokásszerűség, hiszen a német hűbériség már kevésbé volt szokásszerű, az orosz feudalizmus pedig teljes egészében érdekalapú volt.

Hajnal gondolataihoz annyit tennék hozzá, hogy a munkás kreativitását a műszaki tervezésben ma már nem lehet igénybe venni, mert ahhoz ma már nem elegendő egy szakmunkás tudása, és ha mégis igénybe akarnánk venni, akkor mindenkinek mérnöknek kellene lennie. Ez pedig lehetetlen. Viszont a modern termékek művészi kivitelezésében minden munkás kreativitását igénybe lehetne venni, aminek következtében megszűnne a tömegtermelés. Ennyiben hasznavehető Hajnal elemzése. A másik gondolatom az, hogy még ha igaza is van sok mindenben Hajnalnak, én nem vetném el teljes egészében a protestantizmus szerepét a kapitalizmus kialakulásában, nem baj, ha bizonyos jelenségek kialakulásában több tényezőt is figyelembe veszünk.

Tehát gépkorszak a római korban is volt, csak akkor az emberi munkaerő vette fel a gép formáját, viszont tény, hogy ez a gépkorszak más volt, mint a mai. Kizsákmányolás értelemszerűen akkor is volt, már a rabszolgatartás későbbi századaiban, hiszen eleinte a rómaiaknál a rabszolga majdhogynem a család egyenjogú tagja volt, csak később, az iparosodás előrehaladtával vált kizsákmányolt, elnyomott osztállyá. Városiasodás és iparosodás, értelemszerűen akkor is volt. Amik nem voltak akkoriban, azok a protestáns vallások, már ha a római államvallás kiüresedését nem tekintjük protestantizálódásnak, továbbá az önszabályozó piac.

Még a római kor kapitalisztikus korszakában sem alakult ki az a jelenség, hogy csak az értékesítésből származhat jövedelem, és az árakat tisztán a kereslet és a kínálat szabályozná. A római gazdasági rendszert nagyrészt még ekkor is önellátó gazdaságok alkották, akik csak feleslegüket vitték a piacra eladás, illetve csere céljából. A kultúra elsilányulása sokak szerint ezekben a társadalmakban is jelen volt, bár ez vitatható, viszont nem volt olyan mértékű környezetrombolás, mint a mai korban.

Hajnal István szerint tehát a modern gépkorszak a középkori hűbéri rend szokásszerű társadalmi felépítményéből fejlődött ki. Az vitatható, hogy ennek a szokásszerű társadalmi felépítménynek a létrejöttében teljes, vagy csak részleges tényezőnek tekinthető e a rabszolgaság középkori eltörlése, de egyik oka biztos, hogy ez volt, hiszen e nélkül létre sem jöhetett volna ez a szokásszerűség. A modern gépkorszak létrejöttében, tehát az egyik tényező, amiben a mai kapitalizmus más, mint az ókori kapitalizmus, az, hogy a kereszténység a középkor elején eltörölte a rabszolgaságot.

A következő kérdés, hogy miért jött létre az önszabályozó piac. Polányi Károly szerint az önszabályozó piac az újkori merkantilizmus korszaka után jött létre, amikor megjelentek a nagyméretű, többszintű munkafolyamatokra használható gépek, amelyeknek mind a megvásárlása, mint pedig a fenntartása és üzemeltetése nagyon sokba került, így ezeket csak úgy volt gazdaságos üzemeltetni, ha valaki folyamatosan és minél többet tud termelni, és eladni, állandó az utánpótlása a munkaerőnek és folyamatosan tud hitelt felvenni.

Ezzel pedig értelemszerűen együtt járnak azok a jelenségek, hogy megszűnik az önellátó gazdálkodás, csak termékek értékesítéséből lehet jövedelemre szert tenni. A munkaerő folyamatos utánpótlásának folyamatos szükséglete miatt a munkaerő áruvá válik. A hitel felvételének folyamatos szükséglete miatt létrejönnek a pénzpiacok, vagyis a pénz áruvá válik, a mértéktelen termelés miatt pedig pusztulni kezd a természeti környezet.

Tehát az önszabályozó piacok létrejötte, ami a római korban szintén nem volt jelen, a modern gépkorszak beköszöntének volt az általános következménye. A következő kérdés, hogy a protestantizmus létrejötte volt a kapitalizmus létrejöttének következménye, vagy a kapitalizmus létrejötte volt a protestantizmus létrejöttének következménye? Valószínűleg inkább a kapitalizmus kialakulása hozta magával a protestantizmus létrejöttét. Az első protestáns eretnekmozgalmak (katharok, valdensek) Franciaországban születtek meg, éppen abban az országban, amit Hajnal a gépkorszak szülőhelyének nevezett, és főként a polgárosodó kézműves rétegekből kerültek ki, leginkább a textilipar művelői közül, hiszen a textilipar volt az első kapitalista irányba fejlődő iparág.

Tehát a protestantizmus a gépkorszak kialakulásának kísérőjelensége volt. A protestantizmus megjelenésének a keresztény kultúrkörben voltak más okai is. A római korban többek között azért nem alakultak ki a protestáns vallások, mert a gépek, és az önszabályozó piac hiánya miatt a római arisztokrácia és a rabszolgák munkaviszonya nagyon élesen elkülönült egymástól. A rabszolgák munkájának irányítása nem igényelt sok irányítást és beavatkozást. Éppen ezért nem igényelte a protestáns munkaerkölcs életre hívását sem, ami Max Weber: „A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme” című könyve szerint csak az ember és az Isten távolságából fakadhat. Továbbá a görög-római államvallás főként antropomorf természetvallás volt, közvetlenül a természettől kapott támogatást, ez pedig alkalmatlanná tette az ember és az Isten távolságának megvalósítására.

A kereszténység viszont, a pogány vallásokkal ellentétben, amelyeknél az Isten az emberek világában, és a természetben, a kozmoszban lakozott, kívül helyezte Istent a természeti világon. A természetfelettibe helyezte Istent, ami nagy kockázatokat is rejtett magában. Elősegíttette a protestáns racionalizmus kifejlődését abból kifolyólag, hogy a természetfelettit a természettel ellentétben sem az ész, sem az érzékszervek nem fogadják el egykönnyen, csak akkor fogadják el, ha olyan szimbólumok közvetítik, amelyek maguk is a kultikus életbe és valamilyen mitikus infrastruktúrába ágyazódnak. A keresztény vallás ezért a pogány vallásnál, amely néha közvetlenül a természettől kap támogatást, erősebben igényli az olyan szimbólumok közvetítő jelenlétét, amelyek a természetfeletti nem látható és nem érinthető valóságát jelenítik meg. Ez pedig nagyban fenntartja annak veszélyét, hogy az ész a vallás ellen fordul.

Tehát az ember és az Isten távolságára épülő protestáns racionalizmus csak a természetfeletti keresztény szakralitást képes áthatni, a protestáns munkaerkölcsre pedig éppen a középkorban kialakuló gépkorszaknak volt szüksége, hiszen a gépkorszak közepette kialakuló önszabályozó piac, ami csak úgy tartható fenn, hogy folyamatosan és minél többet tudunk termelni és eladni a munka maximalizálását előtérbe toló protestáns munkaerkölcsöt igényli. Tehát a fő oka annak, hogy a mai kapitalizmus más, mint az ókori kapitalizmus az a gép. A modern gépkorszak kialakulása volt az első, ami más volt, mint az ókori kapitalizmus emberi gépparkja, és ez hozta magával a protestantizmus, illetve az önszabályozó piacok létrejöttét is, amelyek még hiányoztak az ókori kapitalizmusból. A protestantizmus létrejöttét még az is elősegítette, hogy a kereszténység a természetfelettibe helyezte Istent.

Az ókori rabszolgatartó társadalmak valójában a mai kapitalizmus megfelelői voltak azokban a kultúrkörökben csak hiányzott belőlük a modern gép. Bizonyos keresztényellenes körökben hallhatóak olyan hangok, hogy a kereszténység hozzájárult a kapitalizmus mai formáinak létrejöttéhez és ezt egyesek a kereszténység zsidó gyökereire vezetik vissza, mivel hogy legtöbbször a zsidóságot hozzák kapcsolatba a kapitalizmussal. Ha arra akarunk választ adni, hogy hozzájárult e a kereszténység a kapitalizmus mai formáinak létrejöttéhez, azt kell mondanunk, hogy igen, hozzájárult, de ennek semmi köze a kereszténység zsidó gyökereihez, hiszen a kereszténység éppen, hogy a nem zsidó elemei által járult hozzá a kapitalizmus létrejöttéhez.

Vagy legálábbis azon elemei által, amelyeket nem zsidónak mondanak. Egyrészt a keresztény önzetlenség által, amelynek eredménye a rabszolgaság eltörlése volt a középkor elején, ami a gépkorszak kialakulásához járult hozzá, másrészt a természetfelettibe helyezett Istenség által, amely a protestantizmus létrejöttéhez járult hozzá, és amely szintén ellentétes az eleve Isten és ember távolságára épülő gnosztikus zsidó vallásossággal, viszont alkalmas arra, hogy a zsidó gnózis áthassa azt.

Tehát a szocializmus, vagyis a gnózis Safarevich szavaival élve világtörténelmi jelenség, és független a kereszténységtől, sőt a kereszténység legnagyobb ellenfele, azonban a technológiai szocializmus, vagyis a technológiai szellemmel áthatott gnózis már a kereszténység terméke. A technológia fejlődést a kereszténység segítette elő, egyrészt azzal, amit Wallerstein említ, hogy egységes keresztény szellemmel hatotta át Európa népeit, úgy hogy kulturális különbségeiket meghagyta, amivel elősegítette közöttük a technológiai versengést, másrészt azzal, hogy elősegítette kifejlődni a francia hűbéri rendszert. (Bár abban, hogy a hűbéri rendszer kifejlődését mennyire segítette elő a kereszténység szintén vita van. Egyesek szerint ez is független volt a kereszténységtől, mert a hűbéri rendszer szerintük az ókori Európa hanyatlásával fellépő új gazdasági körülmények terméke volt. Ezek szerint a rabszolgaság eltörlése sem csupán a kereszténység folyománya volt, hanem elsősorban gazdasági okai voltak, de ez egy másik cikk témája lehetne.)

Az így életre hívott technológia fejlődést azonban mégsem a kereszténység, hanem a gnózis, vagyis a szocializmus erői ragadták magukhoz, és eszközül használták a kereszténység ellenében is. A technológia tehát a kereszténység produktuma, még ha sok esetben a kereszténység ellen használták is fel, és ebből azt a következtetést is levonhatjuk, hogy aki technológiaellenes az keresztényellenes. Ebben van némi igazság. Nyikolaj Berdjajev: A történelem értelme című könyvében azt írja, hogy a kereszténység legfőbb érdeme az, hogy a természetfelettibe helyezte Istent, és ezáltal megszabadította az emberiséget a különféle természetvallások démonaitól.

Ember és technika című tanulmányában a modern technika keresztény szempontú filozófiai elemzését hajtja végre. Egyrészt megállapítja, hogy a modern technika folyamatosan háttérbe szorítja a kultúra organikus formáit. A modern ipari üzemekben az ember alkotóképességei háttérbe szorulnak, a gép dolgozik helyette, és a munkás a gép puszta kiszolgálójává silányul. A művészetek régi vallásos formái szintén háttérbe szorulnak, és helyüket az esztétikai és vallásos jelleg nélküli használati tárgyak veszik át, amelyeket gépek készítenek. A régi vallásos filozófiai irányzatok, mint például a skolasztika hierarchikus rendszereinek helyét a gnosztikus haladáseszmék veszik át.

Ez azonban Bergyajev szerint nem minden, amit a technikáról elmondhatunk. Felteszi a kérdést, hogy van e valamilyen mélyebb értelme a technikai fejlődésnek. A keresztények vagy semlegesnek tekintik a technikát, amelynek semmi hatása nincs az ember üdvözülésének szempontjából, vagy kárhoztatják, és az ördög eszközének tekintik, mert akadályozza az ember és az Isten közötti kapcsolatot, és az embert saját képére formálja, vagyis megfosztja Istenhez való hasonlatosságától. Bergyajev szerint, ha a technika mélyebb értelmét keressük, akkor előbb-utóbb a technika kettős jellegére lelhetünk rá.

Egyrészt a technikában valóban van valamiféle dehumanizáló tendencia, ahol a technika egyre inkább megfosztja az embert Istenhez való hasonlatosságától, és puszta áruvá silányítja le, ami jól megmutatkozik korunk modern technológiájában, ami lehetővé tette az abortuszt, vagy a klónozást, tehát az emberek technikai úton való előállítását. A jövő technikai előrejelzéseiben pedig olyan prognózisok szerepelnek, mint az interneten keresztül zajló távszex, vagy a tapintási élményt is nyújtó mozi, ami szintén az ember dehumanizálásához vezet.

Másrészt viszont a technikában egy olyan tendencia is tetten érhető, amely az embert mindinkább elszakítja a Földtől, és így a természettől, amely a régi tellurikus, földmisztikára alapuló vallási irányzatok ellen hat, és kapcsolatba hozza az embert a végtelennel. Ezt jól szemlélteti Begyajev kora, amikor kezdtek megjelenni a repülőgépek, az ember elkezdte az eget ostromolni, és úgy látszott, hogy az ember egykor majd az egész kozmoszt, benne a világűrt is uralma alá hajtja. Tehát a földtől elszakadva valóban kapcsolatba kerül a végtelennel. Egy újfajta heroizmust látott ebben megvalósulni, amely a háborúkban gyakorolt heroizmus hanyatlásával a technikában, és az ég ostromlásában csúcsosodik ki.

Bergyajev szerint nem lehet többé visszatérni a régi tellurikus korokba, amikor a földművelés túlsúlya volt érvényben, ami egyébként nem volt olyan szép időszak, mint amilyennek manapság lefestik, ahogy Bergyajev azt állítja. Viszont elejét kell venni az ember dehumanizálásának is, ami szintén a modern technika velejárója, mert az ember Isten képére és hasonlatosságára lett teremtve, és ezért ezt a keresztény ember nem fogadhatja el.

Ezért a másik neves orosz filozófust Fjodorovot idézve azt mondja, hogy a keresztény eszkatalógiát, és a technikai eszkatalógiát össze kell kapcsolni. A keresztény eszkatalógia azt mondja, hogy a világ megdicsőülése, és az emberiség üdvözülése a végítélet után Isten beavatkozásának lesz az eredménye. A technikai eszkatalógia pedig azt mondja, hogy az emberiség a technikai fejlődés végén egyszer majd teljes egészében uralma alá hajtja a természetet. Fjodorov szerint a technikai fejlődés jövőbeli folyamatában mindent ki kell küszöbölni, ami az ember dehumanizálását jutatja érvényre, hogy visszaálljon az ember Istenhez való hasonlatossága.

Továbbá mindenben támogatni kell a technikai fejlődés arra irányuló tendenciáit, hogy az ember irányítása alá vonja az egész kozmoszt, ahogy az a bibliában is le van írva, hogy Isten az ember kezébe adta a világot, hogy ezáltal az ember kapcsolatba kerülhessen a végtelennel, és teljesíthesse a bibliában leírt hivatását. A végítélet, az ember üdvözülése pedig Fjodorov szerint akkor fog eljönni, amikor az ember valóban irányítása alá vonta az egész kozmoszt, vagyis teljesítette a bibliában leírt hivatását, és megvalósult a teljes szabadság. Tehát a Fjodorovi eszkatalógikus elképzelésben össze lett kapcsolva a technikai és a keresztény eszkatalógia.

A technológia létrejötte tehát a keresztény hivatás kiteljesedésének második szintje. Első szinten vallási értelemben szabadította meg az embert a természet démonaitól azzal, hogy a természetfelettibe helyezte Istent, második szinten pedig fizikai értelemben szabadította meg az embert a természet démonaitól azzal, hogy felszabadította a földműves munka alól. Ahhoz pedig hogy jövőbeli hivatását teljesítse, az kell, hogy kivegye a technikát a gnózis kezéből, és a világ művelését segítse elő vele, ahogy az a bibliában le van írva. Korunkban már ennek a hivatásnak a teljesítése nehézségbe ütközik, mert eljött az információs kor, ami sok tekintetben technikaellenesnek tekinthető. Az embert vissza akarja vezetni a régi tellurikus, földközpontú világba. Erről a következő két cikkemben írtam részletesen: Drábik János a globalizáció kiszolgálója http://antignosztikus.freeblog.hu/archives/2012/05/17/Drbik_Jnos_a_globalizci_kiszolglja/ A metafizikai tradicionalizmus társadalmi beágyazottsága Magyarországon
http://antignosztikus.freeblog.hu/archives/2012/06/03/A_metafizikai_tradicionalizmus_trsadalmi_begyazottsga_Magyarorszgon/

Felhasznált Irodalom:

Nyikolaj Bergyajev: Ember és technika (tanulmány)
Az eretnekmozgalmak a késő középkorban
http://tarfor.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=24:az-eretnekmozgalmak-a-k-kkorban&catid=14:egyetemes&Itemid=32
Polányi Károly: A nagy átalakulás, NAPVILÁG KIADÓ KFT., 2004.
Molnár Tamás: A pogány kísértés Kairosz Kiadó, 2000.
Hajnal István: Technika és művelődés, História MTA Történettudományi Intézet 1993.
Alföldy Géza: Római társadalomtörténet, OSIRIS KIADÓ KFT., 2000.
Max Weber: A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme, CSERÉPFALVI KÖNYVKIADÓ ÉS KER. 1995.
Marc Bloch: A történelem védelmében, Gondolat Kiadó, 1974.
Nyikolaj Alekszandrovics Bergyajev: A történelem értelme, AULA KIADÓ KFT, 1994.
Igor R. Safarevics: A szocializmus mint világtörténelmi jelenség, 2002. KAIROSZ KÖNYVKIADÓ KFT.
Wikipédia – Taoizmus http://hu.wikipedia.org/wiki/Taoizmus
Immanuel Wallerstein: A modern világgazdasági rendszer kialakulása, Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1983.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése