2015. augusztus 1., szombat

A kulturális marxizmus és a hagyományos marxizmus összecsapásának tanulságai a jobboldal számára Kun Béla és Kassák Lajos vitájában

A Társadalomtudományi Társaság által rendezett vita keretében jelent meg „A Társadalomfejlődés Iránya” című kötet 1904-ben, amely az ezen a vitán elhangzott előadásokat tartalmazza, és abban olvasható egy egy elég érdekes cikk „A Társadalmi Fejlődés Irányának Fizikája” címmel egy Méray nevű szerzőtől. Ebben a szerző a társadalmi fejlődést a fizikai jelenségekhez hasonlóan folyamatként értelmezi, ami nem képez egységes folyamatot, hanem szakaszokra osztódik, hiszen az emberi történelemben kultúrák, vallások illetve világbirodalmak váltogatják egymást időről-időre.

Ezekben az egymástól elkülönülő korszakokban pedig mindig mást és mást tekintenek az emberek liberálisnak, illetve konzervatívnak. Az ókori római birodalomban a liberalizmus alapvetően a világi javak és sikerek elutasítását, az evilági élet hívságaitól való elfordulást, és a túlvilági élet felé való orientálódást jelentette, és ezt a szellemiséget alapvetően a kereszténység testesítette meg, tehát abban a korban a kereszténység volt liberális az emberek felfogása szerint, és minden ami vele szemben állt az konzervatív volt a szerző szerint.

A keresztény egyház uralta középkor után a liberalizmus fogalma már egész mást jelentett. Akkoriban a keresztény egyház képviselte a konzervatívizmust aszkétikus, túlvilágra irányuló szellemiségével, a liberalizmust pedig a kezdődő polgári-kapitalista haladás erői képviselték, akik a középkorral szemben alapvetően egy evilágra irányuló az anyagi javak szerzését és halmozását preferáló szellemiséget képviseltek, tehát éppen azt, ami az ókori Rómában még konzervatívnak számított.

A szerző az ő korában, vagyis a XX. század elején előretörő szocialista és szociáldemokrata mozgalmakat olyan mozgalmaknak tekinti, amelyeknek addig nem volt előzménye a történelemben, mint ahogy nem volt előzménye az újonnan megjelenő anarchizmusnak sem amely minden állami, egyházi és egyéb más tekintély lerombolását akarja kieszközölni, és önigazgató társadalmat akar létrehozni, ahol minden egyén teljes mértékben önmaga határozhatja meg, hogy milyen életformát, életstílust gyakorol és vall magáénak.

A szerző a mai konzervatívoknak a polgári-kapitalista mozgalmakat tartja, akik a középkor után még liberálisoknak számítottak, és velük szemben a mai liberálisok a szocialisták és a szociáldemokraták, hiszen ők a kapitalizmus meghaladására törekszenek. Azonban mivel a szocialisták és a szociáldemokraták a kapitalizmus meghaladását csak annak részleges lerombolásával akarják elérni, hiszen abból sok mindent, így például az államot, illetve az ipari konglomerátumokat meg akarják őrizni, Méray őket a jövő konzervatívainak tekinti az anarchizmussal szemben, ami szerinte a jövő liberalizmusa lesz, hiszen az anarchizmus a kapitalista világ minden tekintélyét, így az államot és az ipari kollektívumot is le akarja rombolni, és így a szerző szerint a jövőben a szocializmus lesz a konzervatívizmus megtestesítője míg az anarchizmus a liberalizmusé, mint ahogy a liberalizmus és a konzervatívizmus minden korban mást és mást jelent, ami ma még liberálisnak számít az a jövőben már konzervatív lehet ami pedig ma konzervatív az holnap bármikor liberális lehet a szerző szerint.

Ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy milyen mértékben igazolódott be a szerző jóslata akkor azt kell mondanunk, hogy Méray látnoki képességekkel rendelkezett. Korunkban a hagyományos marxista és szocialista rendszerek sorra megdőltek, mozgalmaik pedig eltűntek a politikai életből és helyüket átvették a kulturális marxisták, akiknek nézetei erősen anarchisztikusak. Kik is ezek a kulturális marxisták? Lukács György a kulturális marxista eszmerendszer politikai programjának első megfogalmazója és az úgynevezett Frankfurti iskola eszmei atyja. Lukács György: Történelem és osztálytudat című könyvében a megismerő emberi tudatot, vagy másként a cselekvő ész kibontakozását a történelem belső folyamataként akarja megragadni. Lukács szerint mindig is az emberi tudat formálta a történelmet, hiszen az emberiség mindig is maga alakította történelmét, de az emberek ennek nem minden történelmi korszakban voltak tudatában. A középkori társadalomban például a gazdálkodás területén az önellátó parasztgazdaságok domináltak, az emberek többségének látóköre csak saját kis birtokára terjedt ki, hiszen a társadalom többi részéhez nem fűzték szorosabb kapcsolatok, így nem láthatta át az őt körülvevő társadalom egészének működését.

A technika fejlődésével, az iparosodás előrehaladásával azonban, amikor megjelent a közlekedés, vagy a távközlés, a társadalom egyes részei egyre inkább összekapcsolódtak egymással, és így az emberek egyre szorosabb kapcsolatba léptek az őket körülvevő társadalommal, és egyre inkább át tudták látni annak a működését. Ez a folyamat a polgári-kapitalista társadalomban teljesedett ki, amikor két osztály áll egymással szemben a proletariátus és a burzsuázia a marxista terminológia szerint, és a proletariátusnak mindennapi tapasztalatát képezi a burzsuázia felől jövő elnyomás és kizsákmányolás, továbbá a kapitalista társadalom eldologiasodása, és ahhoz, hogy ezektől megszabaduljon, hogy megdöntse a kapitalista rendszert, rákényszerül arra, hogy átlássa az őt körülvevő társadalom működését, és ezt a tudást és tapasztalatot nevezi Lukács osztálytudatnak, ami a történelmi fejlődés során alakult ki.

Mivel pedig a történelemben először a proletariátusban alakult ki az osztálytudat, vagyis a társadalmi működés megismerésének képessége, a proletariátus küldetése kell, hogy legyen az, hogy a polgári társadalmat megdöntse, eltüntesse a föld színéről, mert csak proletariátus rendelkezik ezzel a képességgel. Tehát az osztálytudatot a gazdasági fejlődés, vagyis a külső objektív valóság, az objektum fejlődésének előrehaladása alakította ki az emberben, de egyszersmind az osztálytudat kifejlődése tette lehetővé azt is, hogy az ember igazi szubjektummá váljon, tehát hogy igazán kezébe tudja venni saját történelmének alakítását. Ezért mondja Lukács, hogy az ember egyszerre objektuma és szubjektuma a társadalmi fejlődésnek, amivel valamennyire fel is rúgta azt a marxi dogmát, hogy a külső tárgyi valóság primátusa megelőzi az emberi tudat primátusát, ő a szubjektumot és az objektumot ezzel egy szintre hozta.

Max Horkheimer sokat merített Lukács gondolataiból, de egyszersmind szembe is helyezkedett velük. Ő vette észre ugyanis, hogy a modern nyugati társadalomra már egyáltalán nem jellemző a proletariátus olyan mérvű nyomora, aminek még Marx volt a tanúja. A munkásosztály véleménye szerint két részre szakadt, egyrészt a foglalkoztatottakra, akiknek az életfeltételei a kapitalizmus modernizálódása révén egyre inkább javulnak, és lassan beépülnek a kapitalizmus struktúráira, másrészt pedig a munkanélküliekre, akinek pedig már nincs meg az a műveltségük és osztálytudatuk, ami életre hívhatná a proletár forradalmat.

Ezért Horkheimer saját rendszerében meg akar szabadulni Lukács azon tételétől, hogy egyedül a proletariátus küldetése lenne a polgári társadalom megdöntése. Mivel a proletariátus életkörülményeinek fokozatos javulása nyomán kezd hasonulni a kapitalista társadalomhoz. Horkheimer az osztályharc marxista terminológiáját is igyekszik elvetni, és a burzsuázia, mint a gonosz megtestesítőjének a helyébe a modern technikát állítja, ami az emberi tudomány fejlődésével alakult ki, és korunkra a proletariátus számára is jólétet hozott a kapitalista társadalmon belül, de ezzel egyben el is dologiasította a társadalom működését, apró fogaskerékké téve az embert az ipar modern gépezetében, és mintegy tehetetlenségre is kárhoztatta ezzel a proletariátust, hiszen a fogyasztói jólét kialakulásával az embernek már nincsen meg az anyagi helyzetéből adódó motivációja arra, hogy lázadjon az őt körülvevő társadalom ellen, ha viszont mégis lázad, azzal éppen saját anyagi jólétét veszélyezteti, így a technika fejlődése valójában tehetetlenségre kárhoztatja az embert.

Tehát Horkheimer szerint a proletariátus anyagi elnyomorodásából eredő szenvedés megszűnt ugyan a modern kapitalizmusban, mert a technika modernizációjának következtében a proletariátus jóléte növekedett, viszont a szenvedés továbbra is megmaradt, mert az emberi viszonyok eldologiasodtak, az emberek fogaskerékké váltak a technikai civilizáció robusztus gépezetében, ezt a szenvedést viszont az emberek édesnek érzik éppen a technikai civilizáció által életre hívott fogyasztói jólét következtében.

Horkheimer mindebből levezetve elutasítja Lukács azon tételét, hogy a kapitalizmus megdöntése egyedül a proletariátus küldetése lenne. A kapitalizmus megdöntése az összes emberi individuum küldetése, akik alá vannak vetve a technikai civilizáció uralmának. A forradalmi mozgalom feladata pedig éppen az, hogy felébressze az emberekben a kritikai gondolkodást, ami a lukácsi osztálytudat megfelelője Horkheimernél, és ami azt jelenti, hogy ismerjék fel azt, hogy a technikai civilizáció, és az általa életre hívott fogyasztói társadalom mennyire rabságban és szenvedésben tartja őket, még ha ezt a szenvedést édesnek érzik is, és kezdjenek el lázadni ellene.

Horkheimernek ezzel a gondolatával vette kezdetét a Frankfurti iskola, vagy más néven a kulturális marxista mozgalom működése, amely a neomarxista kapitalizmuskritika legfőbb otthona volt évtizedeken keresztül. A Frankfurti iskola későbbi gondolkodóinál Horkheimer gondolatainak továbbvivőjeként megjelent a természethez való visszatérés gondolata, hiszen, ha a modeern ember szenvedéseinek az oka a technikai civilizáció létrejötte, akkor ennek a megoldása csakis a technikai civilizáció lerombolása és a természethez, a régi földműves társadalmak életmódjához való visszatérés lehet.

Majd ezt továbbgondolva kezdődött el a Frankfurti iskolán belül a feminizmus támogatása is, ami abból az alapgondolatból származik, hogy a technikai civilizáció létrejöttéért alapvetően a férfiak teljesítménykényszere a felelős, mivel a férfiak teljesítményorientáltsága hívta életre a technika és a tudomány fejlődését, ezért minden olyan kezdeményezés, ami a férfiuralom megdöntésére irányul üdvözlendő a Frankfurti iskola számára, így a feminista mozgalom megjelenése is. Végül ebből az alapgondolatból származik a kulturális marxistáknak az Európán kívülről Európába bevándorló etnikai kisebbségek támogatása is, mivel ezek a népek még nem érték el a technikai fejlettség azon fokát, mint az európai fehér ember, így ők lényegében az emberiség egykori idealizált ősállapotának megtestesítői, amikor még nem létezett modern technikai civilizáció. Így a kulturális marxisták a szexuális és etnikai kisebbségek, a multikulturalizmus legfőbb támogatóivá váltak Európában, amelyeknek a proletariátus helyébe lépve az a küldetésük, hogy lerombolják a technikai civilizációt. A mai európai multikulturális társadalom támogatásának, vagyis a kulturális marxizmusnak a legfőbb motivációja tehát a technikaellenesség, a technikai civilizáció lerombolásának a szándéka, vagy másként a technikai fejlődés megállítása és visszatérés az ipari kort megelőző időkbe, amit ők aranykornak tekintenek, mert az emberiség úgymond harmóniában élt a természettel.

Amint azt láthatjuk, a kulturális marxisták gondolatvilága egy alapvetően anarchista eszmerendszernek tekinthető, ahol minden kapitalizmushoz köthető tekintélyt és társadalmi intézményt le akarnak rombolni állam, ipari konglomerátumok, és egy teljesen önigazgató, a különféle életmódot folytató egyének és csoportok homoszexuálisok, vallási és etnikai kisebbségek egymás mellett élését támogató társadalmat akarnak létrehozni. Korunk anarchizmusa és Méray fogalomhasználatával élve liberalizmusa tehát a kulturális marxizmus, amihez képest a megdőlt szocialista rendszerek valóban konzervatív képződményeknek tűnnek.

A XX. század elején volt is egy sajátos összecsapás a hagyományos marxizmus és a kulturális marxizmus között, ami Kassák Lajos és Kun Béla vitájában öltött testet. Ahol Kun Béla volt a kulturális marxizmus képviselője, hiszen tudjuk, hogy Lukács György Kun Béla népbiztosa volt eredetileg, és ha valaki már olvasta Kun Béla írásait akkor tudhatja, hogy abban benne vannak Lukács későbbi tanításainak előképei. Erről részletesen írtam Kun Béla, mint az anarchokommunizmus szülőatyja, az új szociáldemokrácia ideológiai alapvetése http://ujkozepkor.blogspot.hu/2014/08/kun-bela-mint-az-anarchista-kommunizmus.html című cikkemben.

A hagyományos marxizmus képviselője pedig Kassák Lajos volt, aki irodalmárként és képzőművészként a magyar aktivizmus művészeti irányzatának mozgalmát irányította. A magyar aktivizmus művészeti irányzata egy sajátosan avantgard művészeti irányzat volt, ami nem akart új izmust létrehozni, inkább az Európában már megjelent izmusokat akarta egységesíteni, hogy létrehozzon egy határokon átívelő internacionális avantgard művészeti irányzatot. Ennek megfelelően az aktivizmus sokféle avantgard irányzatból merített, lényege pedig az volt, egyrészt hogy a dadaista irányzat zűrzavaros, a véletlenre épülő festészeti technikáját a XX. századi ipari civilizáció kellékeire alkalmazta, ahol gyárakat, ipari létesítményeket, illetve a XX. századi technikai civilizáció egyéb kellékeit helyezte egymás mellé teljesen a véletlen szerkesztés eszközeire hagyatkozva, a technikai civilizáció dicséreteként, végül az így megszerkesztett festményekre alkalmazta az expresszionizmus színkezelési technikáit.

Olyan új irányzatot létrehozva ezzel ahol a dadaizmus véletlenszerűsége és zűrzavara, továbbá az expresszionizmus színkezelési technikája között a XX. századi technikai civilizáció dinamizmusa képezi az összekötő kapcsot, amely olykor szürrealista vagy futurisztikus alakot ölt. Az aktivizmus filozófiai mondanivalója is a technika dicséretére épül. Mint ahogy az irányzat neve is mutatja erősen preferálja a XX. századi technikai civilizáció dinamizmusát és lendületét, amely számukra a munkásosztály osztályharcos tevékenységén keresztül a jövőbe mutat valamiféle utópisztikus álomvilágként. Az aktivisták utópisztikus vágyakozással tekintettek a modern technikai civilizáció jövőjére ahol az ember a technika segítségével egyszer majd teljes mértékben legyőzi és uralma alá hajtja a természetet, és legyőzi saját korlátait is, hogy végül elérje a felsőbbrendű emberré válás utópisztikus célját, amiben Nietzsche filozófiájára hagyatkoztak. Tehát az aktivisták a természetet és a nőiséget erőteljesen meg akarták haladni. Az a hitük pedig, hogy az emberiséget a technika folyamatos fejlődése fogja megváltani a kommunista osztályharc igenléséhez vezette őket, mert szerintük a technika fejlődésének legnagyobb akadálya a kapitalista kizsákmányolás, amivel én nem értek egyet, de erről majd később.

A kommunista társadalmi rend megvalósítása szerintük nem a végső állomása az emberiség technikai civilizáció által való megváltásának, hanem azt mindig újabb és újabb társadalmi rendszerek fogják követni az emberiség történetében a technikai fejlettség függvényében, és így az emberiség megváltásának, és a szabadság kiteljesedésének lehetőségei a végtelenbe tágulnak ki az aktivisták utópisztikus fantáziájában. Az emberiség technikai fejlődés általi megváltása, és ezáltal az ember átváltozása nietzschei übermensché természetesen nem korlátozódhat csupán egy országra, vagy Európára, és az aktivizmus éppen ezért próbálja összekötni a technika dinamizmusát és lendületét sugalló avantgard irányzatokat más országok egyéb avantgard irányzataival, hogy a technikai fejlődés eszméjét minden országban elültesse, és ezzel egy határokon átívelő internacionális avantgard művészeti irányzatot hozzon létre, hogy megvalósítsa a technikai univerzalizmust, vagyis az emberiség egységes fejlődését és haladását ama utópisztikus álmok felé, amiket a technika akkori fejlődése sugallt az aktivisták számára.

Kassák az aktivizmusról szóló írásaiban gyakran hivatkozik az aktivista művészek önfeláldozó, aszkétikus magatartására a közös cél elérése érdekében, hogy még akkor is ragaszkodtak az aktivista művészi eszmények gyakorlásához az emberiség megváltásáért, ha emiatt nem kaptak megrendeléseket, vagy a megrendelőik elpártoltak tőlük, és a szegénységet is vállalniuk kellett utópisztikus álmaik megvalósítása érdekében. Az aktivisták ezeknek a céloknak a megvalósítása érdekében művészetüket többek között arra használták, hogy azok a propaganda eszközei legyenek, és hogy felkeltsék a tömegekben a tudomány és a technika fejlesztésére irányuló alkotó energiákat, továbbá azt a forradalmi lendületet, amely az osztályharchoz és a társadalom teljes és totális átalakításához szükségesek, és ennek megfelelően az aktivizmus mint művészeti irányzat a kommunista forradalom propagandaeszközévé vált, ami végül Kun Béla tanácskormányának hatalomra kerülését segítette elő. Azonban koránt se higgyük azt, hogy Kun Béla és környezete ezt örömmel fogadta.

Kun Béla, akiről fent már leírtuk, hogy nézetei erősen közel álltak a kulturális marxizmushoz a nyugati burzsuá világ dekadenciájának nevezte az aktivizmust, és összevitatkozott Kassák Lajossal, a másik kulturális marxista Lukács György pedig egyenesen fasiszta gyökerűnek nevezte az aktivizmus egyik alapját képező expresszionizmust. Ez nem meglepő, hiszen a kulturális marxisták mindent fasisztának tekintenek, ami önfeláldozás, ami aszkétizmus, ami heroizmus, ami önfelülmúlás, ami férfias erőfeszítés, és ami nem tunyaság, nem szexualitás, nem nőies érzékiség, még akkor is, ha az baloldalon van jelen, mert a kulturális marxisták a régi marxistákkal szemben már nem a munkásosztály aszkétikus és heroikus küzdelmével akarják megdönteni a kapitalizmust, hanem a nyugati ember tunyaságban, szexuális élvezetekben, és egyéb más destruktív örömökben való elmerítésével, közelebbről a nyugati férfiember elnőiesítésével, mert ha a nyugati férfiembert hasonlatossá tesszük a nőkhöz, akkor a férfiak teljesítményorientáltságára épülő tudományos és technikai fejlődés megakad és ezzel együtt a kapitalizmus is megdől.

Ez a konfliktus a kulturális marxisták és a hagyományos marxisták között főképp a mai jobboldal számára tanulságos, akik között ma is vannak olyanok akik nem tudják másként szemlélni a világot mint kommunizmus és nem kommunizmus ellentéteként, és kommunizmus alatt természetesen a hagyományos marxizmust értik, nem látva át azt, hogy a mai világ problémái és kérdésfeltevései már egészen mások mint amik a hagyományos marxizmus virágkorában voltak, és végül eljutnak odáig, hogy a mai magyar jobboldal, amit a Fidesz testesít meg tulajdonképpen nem is jobboldali, mert a régi kommunisták mintájára állami beavatkozást kezdeményez a gazdaságba, és inkább a nyiltan kulturális marxista eszmeiségű baloldalt, vagyis az MSZP-t és testvérpártjait kellene támogatni, hiszen azok az igazi jobboldal mivel támogatják a szabadpiacot és nem avatkoznak bele a gazdaságba. Ezt pedig magukat kereszténynek és jobboldalinak vallva teszik tulajdonképpen az általuk preferált polgári-kapitalista világ alatt vágva ezzel a fát.

Fent már említettem, hogy az aktivisták osztályharcos tevékenységét természetesen nem támogatom, mert nem tudom belátni, hogy miért is kellene megdönteni a tőkésosztályt ahhoz, hogy az aktivistáknak az emberiség technikai fejlődés által való megváltásáról szóló utópisztikus és eszkatalógikus álmai megvalósuljanak, ez szerintem teljesen felesleges ehhez, az egyéb gondolataikat viszont támogatom az emberiség eszkatalógikus megváltásáról, és feltenném a kérdést a jobboldal azon része számára akik a fent leírt módon gondolkodnak, hogy melyik inkább keresztény szerintük, ha a hagyományos marxizmusra vagy a kulturális marxizmusra tekintünk? Az amely aszkétizmust, önfeláldozást és férfias helytállást tanúsítva akar megvalósítani egy jövőbe mutató célt, még ha az rossz elemeket is hordoz magában, gondolok itt az osztályharcra, vagy az amely a tunyaság, a szexualitás és a nőies érzékiség bűnös szenvedélyeinek terjesztésével próbál manipulálni, még ha a meglévő társadalmi struktúrákat névleg érintetlenül is hagyja.

A jobboldal azon része, amely a fent leírt módon gondolkodik véleményem szerint a saját maga által preferált polgári-kapitalista világrend és a konzervatív értékrend alatt vágja a fát, ha nem veszi figyelembe a világ változását, és hogy a mai korban már egész mást jelenthet konzervatívnak lenni, mint amit az régen jelentett, ahogy azt Méray nagyon érdekes cikkében leírta, és ezzel a Fidesz ellen fordul támogatva a kulturális marxistákat. Lehet, hogy ez megütközést kelt sok magát konzervatívnak nevező gondolkodóban, de én azt mondom, hogy a konzervativizmusnak a mai korban igenis merítenie kellene,hangsúlyozom, hogy nem a kulturális marxizmus, hanem a hagyományos marxizmus gondolatvilágából, mert a mai korban az már igenis konzervatívnak számít.

Felhasznált Irodalom:

Szabó Júlia: A magyar aktivizmus művészete, Corvina Kiadó, 1981.
Weiss János: A Frankfurti Iskola - Tanulmányok, Áron Kiadó, 1997.
Lukács György: Történelem és osztálytudat, Budapest, 1971.

A társadalmi fejlődés iránya, Budapest, Politzer Zsigmond és fia könyvkereskedése, 1904. In: Méray: A társadalmi fejlődés irányának fizikája. 116-126. o.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése