Hogyan is fogalmazhatnánk meg filozófiai terminológiát használva, hogy mi az a virtuális valóság. A virtuális valóság fogalmát régóta használják a számítógépek világában főként az internetre, és más földrajzi régiókat egybekapcsoló hálózatokra ahol ezeken a világméretű hálózatokon fellelhető szöveges és grafikus információhalmazt szokás virtuális valóságként értelmezni, mint a mi valóságos tárgyi világunkkal párhuzamosan létező, digitális jelekből felépülő tárgyi valóságot, amely a számítógépek képernyőjén tárul elénk. De miben különbözik ez az általunk ismert hagyományos internet a digitális sisakot a fejükre tevő modern fiatalok virtuális valóságától? A hagyományos internet világában a számítógép képernyőjén eddig úgynevezett weboldalakat láthattunk, amelyeknek csak egy kis része volt szerkeszthető és manipulálható az átlag internetező számára. Így a legtöbb weblapnak volt olyan része ahol regisztrálhattuk a személyi adatainkat, vagy írhattunk a vendégkönyvbe, és így tovább, de ezeknek a weblapoknak a legtöbb tulajdonsága, mint például a grafikai megjelenítése, vagy a weboldalak szöveges részei általunk nem voltak szerkeszthetőek és manipulálhatóak.
Az internet fejlődésével azonban a weboldalak egyre nagyobb része vált az átlag felhasználó számára szerkeszthetővé és manipulálhatóvá miután az úgynevezett web2-es technológia előretörésével megjelentek a különféle online alkalmazások így, online játékok, multimédiás alkalmazások stb. A digitális sisakot a fejükre tevő fiatalemberek virtuális valósága pedig már teljes mértékben szerkeszthető és manipulálható virtuális valóságot jelent. Ezzel az ember ugyanolyan viszonyban van, mint hétköznapi tárgyi környezetével, és mivel az ember környezetének azon részeit nevezi tárgyaknak, amelyeket szabadon használhat és manipulálhat, a virtuális valóságot úgy definiálhatjuk filozófiai terminológiát használva, hogy a digitális jelekből felépülő valóság azon része, amit az ember szabadon manipulálhat. Tehát a digitális jelekből felépülő valóság tárgyiasult megnyilvánulását tekinthetjük virtuális valóságnak, és az internet fejlődése a virtuális valóság irányába nem más, mint az internet folyamatos tárgyiasulása.
Miben különbözik ez a virtuális valóság az általunk ismert tárgyi valóságtól? A marxista filozófia az általunk ismert valóság emberek által készített tárgyaiban az emberi cselekvések összességének tárgyiasulását látja. Mint például amikor valaki egy darab vasból kalapácsot készít, akkor az ember kalapácskészítő cselekvése ölt valóságos formát, vagyis tárgyiasul abban a kalapácsban, ami elkészül. Legtöbbször pedig a különféle tárgyakban több ember több cselekvése tárgyiasul egyszerre. Így például a kalapács nyelét egy famegmunkáló szakember, a kalapács fémfejét pedig egy fémmegmunkáló szakember készíti el. Az emberek által készített tárgyakban tehát az emberiség cselekvéseinek összessége tárgyiasul, vagyis ölt anyagi formát, és a különféle tárgyak kialakulásának egy-egy fázisaiban, mint amikor elkészül egy kalapács vagy egy autó, ezek a cselekvések, mint tárgyiasult tényezők egyensúlyba kerülnek abban a tárgyban.
Az ember által készített tárgyi világ, vagyis a technika fejlődését pedig az biztosítja, hogy egy-egy ilyen cselekvés, ami valamilyen anyagi formában tárgyiasul, mindig új cselekvéseknek nyit teret, hogy aztán azok is tárgyiasuljanak. Így például a csavar feltalálása lehetőséget nyit a csavaranyák és sok más alkatrész feltalálásának is, hogy azokból aztán óraszerkezeteket, vagy más mechanikus szerkezetet szereljenek össze, így a különféle tárgyiasult cselekvések a technikai fejlődés során egymásra épülnek, egymást kiegészítik, és így biztosított a technika fejlődése az ember által készített tárgyi világban.
Ez a fajta technikai fejlődés azonban csak az által biztosított, hogy a valóságosan létező tárgyi világban az anyagban ellenállás van, amit a megmunkálásakor le kell győzni. A mi világunkban az anyagot erőkifejtés által részeire kell bontani, hő keltése által meg kell olvasztani, és formába kell önteni stb. Az ember pedig csak azért fejleszt mindig új technikai eszközöket, azért halmozza egymásra a cselekvéseket a különféle tárgyi eszközökben, hogy az anyagban meglévő ellenállást le tudja győzni. Illetve, hogy az anyag, és ezáltal a természet feletti, uralmat meg tudja szerezni. Ha ugyanis az anyagban semmiféle ellenállás nem lenne, és szabadon alakítható lenne, akkor egyáltalán nem lenne szükség technikai eszközökre azok alakításához, és így nem lenne szükség az emberi cselekvések folyamatos tárgyiasítására és egymásra halmozására sem.
A számítógép által elénk tárt virtuális valóság abban különbözik az általunk ismert tárgyi valóságtól, hogy a virtuális valóság tárgyait alkotó digitális jelekben nincs ellenállás. Azok szabadon alakíthatóak akár bármilyen számítógépes grafikai eszközzel. A virtuális valóságban bármikor repülhetünk fénysebességgel egyik helyről a másikra varázsütésre, ebben a világban semmilyen akadályba nem ütközünk. Ez pedig egyértelműen a technikai fejlődés lehetetlenségét vetíti előre a virtuális valóság oldaláról nézve. A virtuális valóságban egyszerűen lehetetlen a technika fejlődésére, mert nincs szükség rá. A technikai fejlődés csak ott lehetséges, ahol az anyagban ellenállás van.
A marxista filozófia tételei szerint a természet és a technika fejlődését az anyagban időről időre felszínre kerülő ellentmondások hajtják előre, ahol a logikai ellentétet, mint például: jó vagy rossz meg kell különböztetni a dialektikus ellentmondástól. A dialektikus ellentmondás ugyanis több ennél, mert a dialektikus ellentmondásban a két ellentét nemcsak kizárja egymást, hanem egységet is alkot egymással, mint például a közgazdaságtan területén a fogyasztás és a termelés. Mivel a közgazdaságtan területén a fogyasztás és a termelés nemcsak egymás ellentétei, hanem egyúttal nem is létezhetnek egymás nélkül, hiszen termelés nélkül nincs fogyasztás, és fogyasztás nélkül semmi szükség nincs termelésre. Vagy például a tőke és a munkásosztály esetében is, ahol a két létező érdekei ellentétesek egymással, de ugyanakkor nem is lehetnek meg egymás nélkül. Hiszen a tőke fennmaradásához szükség van arra, hogy a dolgozók által megtermelt munka értékének egy részét magába szívja, viszont a dolgozók munkahelyének a megtartásához is szükség van arra, hogy a tőke ezt a felszívott többletmunkaerőt a termelésbe visszaforgassa, hogy a termelés továbbfolytatódjon.
A dialektikus ellentmondásban az ellentétek inkább tükörképei egymásnak, mint a különféle gépek alkatrészeinél. Ahol a csavar formája ugyan kizárja magából a csavaranya formáját, de hozzá is idomul egyben, hogy a kettő passzoljon egymáshoz. A kettejük közötti ellentmondás pedig csak akkor kerül a felszínre, amikor a fejlődés az egyiket már meghaladta, és végleg át kell adnia a helyet a másiknak, mint például amikor a társadalmi fejlődés már meghaladta a feudális uralkodó osztály szerepét és helyét teljes mértékben át kellett adnia a feltörekvő polgári osztálynak.
Én kicsit módosítanám a marxista filozófia ezen tételét, hogy az ellentmondások nem lehetnek meg egymás nélkül és azt mondanám, hogy az ellentétek csak egy bizonyos rendszeren belül nem lehetnek meg egymás nélkül. A termelés és a fogyasztás esetében például virágot termelhet valaki pusztán kedvtelésből is anélkül, hogy valaki megvásárolná tőle, ha ő pusztán a szépségért megtermeli, azután hagyja ott elszáradni, ahol van, akkor az a virág fogyasztás nélkül lett termelve. A nemzetgazdaság rendszerén belül viszont a fogyasztás és a termelés valóban feltételezi egymást és a kettő egymás nélkül nem lehet meg. Ugyanígy csavart termelhet valaki pusztán kedvtelésből csavaranya nélkül is, ha csak felhalmozza a szekrényében, és nem kapcsolja hozzá egy másik csavaranyához, akkor az a csavar csavaranya nélkül fog létezni. Egy összetett gép működéséhez viszont elengedhetetlen, hogy benne a csavar és a csavaranya össze legyen kapcsolva, így egy gép rendszerén belül a csavar és a csavaranya létezése valóban feltételezi egymást.
Így a gépek, vagyis a technika rendszerén belül a különféle alkatrészek dialektikus ellentmondásban, vagyis egymás tükörképeiként kiegészítik, és feltételezik egymást, és mint tárgyiasult cselekvések dialektikus ellentmondásai hajtják előre a technika fejlődését. Hiszen minden ilyen tárgyiasult cselekvés vagy másként dialektikus ellentmondás utat nyit egy másik tárgyiasult cselekvésnek vagy dialektikus ellentmondásnak. Ezt fent már kifejtettük. Tehát a dialektikus materializmus, ha a természet fejlődését nem is biztosan, de a technika fejlődését mindenképpen jól leírja, a dialektikus materializmus mindenképpen a technika fejlődésének a filozófiai alapvetése.
Azonban a dialektikus materializmus, mint a dialektikus ellentmondások rendszere is csak akkor maradhat meg a technikai fejlődés filozófiájának, ha materializmus talaján marad, vagyis ha ezek a dialektikus ellenmondások az anyagban tárgyiasulnak, és kelnek életre, hiszen mint azt fent már kifejtettük csak az anyagban van meg a megmunkálásával szemben ható ellenállás, ami a technikai fejlődést egyáltalán szükségessé teszi. A mai kor domináns technológiái viszont, így a virtuális valóság technológiája is igyekszik kiiktatni az anyagot a dialektikus ellentmondások rendszeréből, és a marxizmust ezzel egy tisztán manicheus filozófiává degradálják, ahol pusztán a dialektikus ellentmondások dualisztikus rendszere marad meg, és már nem halad tovább az a fajta technikai fejlődés amelynek régen tanúi voltunk.
A manicheizmus, mint vallás a Közel-Keleten jött létre az ókor vége felé, és a kereszténység nagy vetélytársa volt abban az időben. Lényege a végletes dualizmus, miszerint a mindenségben két egymással ellentétes princípium létezik: a sötétség és a fény, közelebbről az anyag és a szellem. Ez a két princípium pedig folyamatos harcban áll egymással, ahol az emberi lélek sajátos bukás eredményeképpen került a fény világából a sötét anyagi világba, vagy másként az emberi testbe, a sötétség és a fény sajnálatos keveredése folytán. A vallás legfőbb célja, hogy az emberi lelket sajátos aszkétikus gyakorlatok végzése által visszatérítsék az emberi testből őshazájába: a fény világába.
Ezt a vallási irányzatot a kereszténység, mint eretnekséget kiirtotta, bizonyos elemei azonban ma is tovább élnek más vallásokban, így az iszlámban és magában a kereszténységben is. A sötétség és a fény dualisztikus harca tovább él az iszlám gondolkodásban a szent háború eszméjében, ahol ők az igaz hitűek és a gyaurok állnak egymással állandó harcban az idők végezetéig, amikor is az igaz hitűek, mint a fény megtestesítői majd elpusztítják a gyaurokat, mint a sötétség megtestesítőit. A kereszténységbe pedig a legismertebb katolikus egyházatya: Szent Ágoston nyomán került bele, aki élete első részében maga is manicheus volt, aztán katolizált, de a manicheus eszmék hatása továbbra is érezhető volt tanításaiban.
Így: Civitas Dei (Isten városa) című könyvében ahol egy sajátos történelemteológiát vázol fel, amellyel aztán a nyugati történelemfilozófia, mint tudományág megalapítójává válik, és ennek a könyvnek a hatása mindmáig érzékelhető a nyugati történelemfilozófia nagy műveiben, mint például Hegel, Marx, vagy Fukuyama történelemfilozófiájában. A mű szemléletmódjában egyrészt benne van a kereszténység hagyományosan lineáris történelemszemlélete, ahol a földi történelem egyenes vonalban halad az egyetemes megváltás felé, ahol a történelem végén a végítélet eljövetelekor az arra érdemeseknek megváltásban lesz részük, hiszen üdvözülni fognak, míg a gonoszoknak örök kárhozat lesz a részük. Ebben a földi történelemben azonban a manicheus szemlélethez hasonlóan két létszféra harcol egymással, akiket emberi közösségek testesítenek meg, egyrészt az Isten városa (Civitas Dei), akik az Isten által üdvözülésre kiválasztott emberek közösségét képezik, és mint kiválasztottak, már földi létükben is a mennyei szférához tartoznak. Kiválasztottságukat pedig az jelzi, hogy eleve jók.
Másrészt az ördög városa (Civitas diaboli), akik nincsenek kiválasztva az üdvözülésre, és így már földi létükben is a pokol létszférájához tartoznak. Kárhozatra predesztináltságukat pedig az jelzi, hogy ők eleve gonoszak. Tehát Szent Ágoston történelemteológiájában a kereszténység lineáris történelemszemlélete, amely a nyugati történelemben sokak szerint a tudományos és technikai, továbbá a társadalmi haladásnak volt az alapja egy alapvetően manicheus szemléletnek ad alapot ahol szintén a fény és a sötétség harcol egymással a Civitas Dei és a Civitas Diaboli formájában. Szent Ágoston tanításai később az egykori Ágoston rendi szerzetes: Luther tanításainak váltak alapjává, akit az első protestáns reformátorként ismerünk. Erről a cikk későbbi részeiben még részletesebben írok.
Majd éppen a Lutheránus vallás nevelt ki olyan történelemfilozófusokat, mint Hegel, vagy Marx, ahol Marx a zsidó hitről tért át a lutheránus hitre még gyermekkorában. Ezek közül én most csak Marx tanításait elemzem, akinek filozófiája két részből tevődik össze, egyrészt a dialektikus materializmusból, ahol az anyagban meglévő belső ellentmondások folytán az anyag mindig magasabbrendű létformákban ölt testet a fejlődés különféle lépcsőfokain, így például a technikai fejlődés folyamatában a mezőgazdasági társadalomból ipari társadalom lesz. A marxista ideológia ezen része tehát a kereszténység lineáris történelemszemléletét tükrözi, mert fejlődéselvű. A marxista ideológia másik része a történelmi materializmus, amely azt tanítja, hogy a fejlődés minden lépcsőfokán, így a mezőgazdasági és az ipari társadalomban is két osztály harcol egymással, ami az ipari társadalomban a munkásosztályt és a tőkésosztályt jelenti, ami megint csak megfeleltethető a fény és a sötétség harcának manicheus szemléletével. A történelem végén pedig a munkásosztály Marxnál is elpusztítja a tőkésosztályt, így a kereszténység lineáris történelemszemlélete Marxnál is egy alapvetően manicheus szemléletnek ad alapot akárcsak Szent Ágostonnál.
Az úgynevezett újmarxistáknál, vagyis a kulturális marxistáknál pedig már tisztán a manicheus szemlélet válik uralkodóvá. Ők ugyanis a XX. század elején észrevették, hogy a munkásosztály a technikai fejlődésnek köszönhetően már nagyobb mértékű jólétben él, mint régen és ennek folytán nem lázítható a tőkésosztály ellen. Ezért magát a technikai civilizációt célozták meg a kapitalizmus végső megdöntése végett, és az új proletároknak, akik majdan megdöntik a kapitalizmust a muszlim bevándorlókat, a homoszexuálisokat és a nőket jelölték meg. Akik a fehér férfitársadalommal ellentétben kevésbé érintettek a technikai civilizáció által. Így a nők és a homoszexuálisok nyugati társadalomban betöltött szerepének erősítése, továbbá az iszlám bevándorlás elősegítése majd lerombolja a hagyományosan nyugati munkaerkölcsöt, ami a technikai civilizáció fejlesztésének az alapja.
Ez egyben azt jelenti, hogy a kulturális marxisták kihasították a marxista ideológiából a dialektikus materializmust, amely a lineáris keresztény történelemszemléleten alapult és bizonyos mértékig a technikai fejlődést idealizálta, és csak a történelmi materializmust hagyták meg, a kapitalizmus elleni harc elméletét, amely ezután már a nyugat technikai civilizációja ellen irányult és így a marxizmus egy tisztán manicheus, vagy ha úgy tetszik iszlám ideológiává vált. Visszatérve az iszlámra ennek a cikknek a célja annak megfejtése, hogy hogyan hozható összefüggésbe az iszlám fent fel felvázolt manicheus szemlélete az iszlám feltűnő passzivitásával, amely a tudományos, technikai és gazdasági fejlődés elmaradottságában ölt testet az iszlám területeken.
Amikor szóba hoztam egy fórumon, hogy az iszlám és a manicheizmus között erős kapcsolat van vallási téren lehurrogtak, és műveletlennek neveztek, hogy ez nem így van, ami számomra szinte nevetségesnek hat, hiszen a manicheizmus a Közel-Keleten született, ahol a sivatagi klíma, és az iszlám vallás az uralkodó, és mint ilyen már földrajzi tekintetben is egyértelműen a sivatag vallása. Ugyanis egyedül a sivatag az a hely ahol az ember állandó tanúja a nappal és az éjszaka váltakozásának, vagyis a sötétség és a fény harcának. A sivatag az a hely, ahol nincsenek erdők, sem fák, nincsenek nagyobb hegységek, vagy dombok, amelyeknek az ember az árnyékába húzódhatna, és amely a napot előle eltakarja. Ezen a területen a legfőbb megélhetési forma régen a nomád pásztorkodás volt, ami mindig is azt követelte az embertől, hogy állandóan a szabad ég alatt legyen.
Ennek folytán ez a terület az, ahol az ember állandó tanúja a nappal és az éj váltakozásának, vagyis a sötétség és a fény harcának, és így ezt a területet már csak a földrajzi tulajdonságai is arra determinálják, hogy itt alakuljon ki a manicheizmus, és hogy később bármilyen vallás is telepedjen meg ezen a területen az valamiképpen utódja legyen a manicheizmusnak.
Amit már elsőre mindenkinek észre kell vennie a manicheus szemléletben az annak egyértelmű leszűkítettsége. E dualista szemléletben csak két princípium van elismerve, amelyek a valóságot felépítik, ami már önmagában ellene mond a technika, a tudomány és a gazdaság fejlődésének, hiszen a tudomány, a technika és a gazdaság fejlesztése a különféle tudományos tények összetett, sok szempontú megközelítését igényli. Továbbá annak elismerését, hogy történelemben az egyéneknek és a közösségeknek sokféle választási lehetőségük van életük alakításában, mert csak így segíthetik elő saját fejlődésüket a tudomány, a technika és a gazdaság területén. Az iszlám vallás szerint viszont a történelem egyedüli célja az iszlámon kívüli világ teljes és totális elpusztítása, ami a sötétség világát fémjelzi a manicheus ideológia logikáját követve, és így az egyének és az egyetemes közösség minden tevékenysége egyedül ennek a célnak van alárendelve, és az egyéneknek nincs lehetőségük arra, hogy sorsukat saját maguk alakítsák, az Allahban előre meg van írva (fatalizmus).
Kimondhatjuk, hogy a társadalmakban a vallásból eredő történelemszemlélet minél több választási lehetőséget nyújt az egyénnek élete alakításában az a társadalom annál fejlődésképesebb és dinamikusabb, és minél kevesebbet annál fatalisztikusabb, és annál inkább jellemző rá a vakhit. Amit az iszlám már a Koránban is a legerőteljesebben hangsúlyoz az Allahban és a történelem eleve elrendeltségében való feltétlen hit, hiszen ahhoz, hogy az egyén a történelem ilyen leszűkített, a sok szempontú megközelítést minden szempontból nélkülöző látásmódját elfogadja szó szerint elvakult, csak egy dologra figyelő, a valóság többi aspektusát meg nem látó hitre van szükség. Az iszlám csak a fatalizmus és a feltétel nélküli vakhit deklarálásával tudja az egyénnel elfogadtatni ezt a végletesen leszűkített történelemszemléletet, amely a tudományos, technikai és gazdasági fejlődés területén a teljes passzivitáshoz vezet ahol a közösség csak a gyaurok elleni harcban aktív, és ami elengedhetetlen az egyének végleges hozzáláncolásához az iszlámhoz, továbbá az egyének fanatizálásához.
Mindez ugyancsak jellemző nyugaton a különféle szektákra, amelyek a közhiedelemmel ellentétben nem azzal láncolják magukhoz az egyéneket, hogy bármiféleképpen terrorizálnák őket, hanem hogy sajátos módon leszűkítik a gondolkodásukat, hogy az egyén önként és dalolva hajtsa végre a szekta parancsait. Ezért írtam a címben, hogy az iszlám hasonló a nyugati szektákhoz. A történelem eleve elrendeltsége az iszlámban egy evilágra irányuló eleve elrendeltséget jelent, ami ellentétes a nyugati kálvinizmus túlvilágra irányuló eleve elrendeltségével, amely az iszlámmal ellentétben éppen, hogy nagyfokú gazdasági aktivitásra ösztökéli az egyéneket és a közösségeket.
Visszatérve Lutherhez, a teológiai tanításaiból tudjuk, hogy a hit az iszlámhoz hasonlóan nála is nagy szerepet játszott az emberi üdvözülésben, hiszen a kálvinizmussal ellentétben Luthernél a kegyelem és a hit együttesen segíti elő az ember üdvözülését, ami a Lutheranizmust egyértelműen az iszlámhoz és a manicheizmushoz közelíti a kálvinizmussal szemben, és egyértelműen láthatjuk, hogy a kapitalizmus fejlődése Európában nem a német lutheránus, hanem az angolszász kálvinista területeken kezdődött el. Ebből is látszik, hogy a vakhit az iszlámban is, és a lutheránizmusban is manicheus maradvány és a gazdasági passzivitást segíti elő.
A virtuális valóságban, tehát egyszerűen nem létezhet technikai fejlődés annak a materializmustól megfosztott, tisztán manicheus szemlélete miatt, és emiatt nem véletlen, hogy az információs technológia szorosan összekapcsolódik az újmarxista mozgalmak tevékenységével. Ez végül is nem olyan nagy tragédia egészen addig, amíg a virtuális valóság bele nem hatol a valóságos tárgyi világba, vagyis a valóság el nem kezd virtualizálódni. Ezt próbálja megvalósítani az úgynevezett nanotechnológia, amely arra irányul, hogy a tudósok pusztán a szubatomi részecskék építőköveiből építsenek fel anyagi tárgyakat, és ha ez a technológia kiteljesedik, akkor a jövőben szinte bármilyen használati tárgyat létrehozhatunk akár egy gombnyomással is pusztán a szubatomi részecskék építőköveiből az ételektől kezdve az űrhajókig. Vagy másként az anyag megmunkálásának lehetőségei korlátlanná válnak akárcsak a virtuális valóságban, ez pedig előfeltételezi a technika fejlődésének a megállását, hiszen ha minden használati tárgyat előállíthatunk már egy gombnyomással is, akkor minek is dolgozzunk, minek műveljük tovább a tudományt.
A nanotechnológia világa valóban a fent már említett manicheus muszlimok paradicsomával, vagy a lutheránus germánok valhallájával mutat rokonságot, ahol minden érzéki gyönyört ingyen megkapunk, a sziklából folyik a sör, fiatal szüzek kínálják fel magukat nekünk ingyen, és nem kell dolgoznunk semmiért sem. A virtuális valóság behatolását a valóságos tárgyi világba sajnos lassan a saját bőrünkön is megtapasztalhatjuk a jövőben.
Felhasznált Irodalom:
A Korán, EPL KIADÓ, 2014.
Max Weber: A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme, Gondolat Kiadó (Budapest), 1982.
Szent Ágoston: Isten városáról, KAIROSZ KÖNYVKIADÓ KFT., 2005.
Karl Marx http://hu.iranyitok.wikia.com/wiki/Karl_Marx
Materializmus https://hu.wikipedia.org/wiki/Materializmus
Augustinus Aurelius: Szent Ágoston vallomásai, Szent István Társulat, 2007.
Weiss János: A Frankfurti Iskola - Tanulmányok, Áron Kiadó, 1997.
Simon-Székely Attila: A lélek mítoszokban és vallásokban, Kossuth Kiadó, 2014.
Gottfried Stiehler: A dialektikus ellentmondás formái és funkciói Kossuth Könyvkiadó, 1972.
Tordai Zádor: A cselekvés hálója, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1984.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése