Szemben állt e Marx dialektikus materialista társadalomszemlélete az organikus társadalomszemlélettel?

Én már többször kifejtettem, Nyikolaj Bergyajev híve vagyok, aki az új középkor apostola volt. Róla tudni kell, hogy keresztény marxista volt. A keresztény hit újjászületését a marxizmustól várta, pontosabban az Orosz kommunizmustól. Aminek viszont a legtöbb konzervatív gondolkodó azt veti a szemére, hogy felszámolta az újkor előtti társadalmak, így a középkor és az ókor úgynevezett organikus struktúráit, ahol a céhek, lovagrendek, papi és szerzetesi intézmények mondhatni anarchikus sokfélesége alkotta a társadalmat, és helyébe az ipari kollektivizmus sivár uniformizáltságát állította. Azonban úgy veszem észre, hogy ma Magyarországon az a csekély kisebbség aki Bergyajev hívének vallja magát, mégis az ő eszméitől várja, hogy ez az anarchikus sokféleséget és kasztszerű hierarchiát magában foglaló középkori társadalomszerkezet újjáéledjen, és tulajdonképpen ezt tekintik új középkornak. Hogy lehet, hogy éppen egy marxista gondolkodó nézeteitől várják ezt, amikor a marxizmust egy alapvetően kollektivista társadalmi modellként értelmezik a legtöbben?

Tény, hogy az úgynevezett organikus társadalomszerkezet megvalósulásához mindenképpen szükség van a társadalom tagjainak egyfajta individualizáltságára, hiszen egy céhben dolgozó kézműves, vagy egy birtokán dolgozó földműves az ipari munkással szemben önállóan dolgozó egyedi individuumnak tekinthető, mint ahogy a plébánián tevékenykedő pap, vagy az önállóan katonáskodó lovag is, amely alapjaiban szemben áll mindenféle kollektivizmussal, azonban a következőekben megmutatom, hogy Marx az kollektivizmust csak átmeneti létformának tekintette az emberi társadalom történetében.

Marx filozófiája két részből tevődik össze, egyrészt a dialektikus materializmusból, ahol az anyagban meglévő belső ellentmondások folytán az anyag mindig magasabb rendű létformákban ölt testet a fejlődés különféle lépcsőfokain, így például a technikai fejlődés folyamatában a mezőgazdasági társadalomból ipari társadalom lesz. A marxista ideológia másik része a történelmi materializmus, amely azt tanítja, hogy a fejlődés minden lépcsőfokán, így a mezőgazdasági és az ipari társadalomban is két osztály harcol egymással, ami az ipari társadalomban a munkásosztályt és a tőkésosztályt jelenti, és így az emberi történelem osztályharcok története.

A fejlődés dialektikus materialista értelmezése, amely az ipari társadalmat tartja a fejlődés csúcsának, hozta magával Marxnál az ipari kollektivizmus iránti csodálatot, vagyis a munkásosztálynak a gyáripari munkamegosztás körülményei között való együttes munkavégzését, amely a közös, kollektív tulajdonforma idealizálását, és a magántulajdon elvetését is implikálta. Nézzük meg azonban közelebbről, hogy miért is vetette el Marx a magántulajdont, és miért csodálta a munkásosztály ipari kollektivizmusát.

Karl Marx azon törekvése mögé, hogy elutasította a magántulajdont már egészen vad összeesküvéselméleteket gyártottak, miszerint a nyugati világ életformáját akarta volna ezzel aláaknázni és a nyugati világot megsemmisíteni, pedig Marx valódi indokát erre sokan talán egészen gyerekesnek gondolhatják, ugyanis Marx egyszerűen azért utasította el a magántulajdont, mert az egyoldalúvá teszi az embert. Az ő utópikus álma ugyanis a minden oldalról, vagy legalábbis sokoldalúan kiképzett embertípus volt, az emberi képességek maximális kibontakoztatása, amit talán az a mondata világít meg legjobban, hogy a kommunizmusban nem lesznek külön festők, vagy asztalosok, hanem csak emberek, akik festeni is fognak. Igen, ő a sokoldalúan kiképzett embertípus iránti gyerekes rajongás okán utasította el a magántulajdont.

De vajon miért is teszi egyoldalúvá az embert, ha magántulajdona van? Általában a magánvállalkozókra mondják azt, hogy ők tulajdonosok és saját tulajdonukból élnek, és aki volt már vállalkozó az tudhatja, hogy egy vállalkozás irányítása az egész embert kívánó feladat. Ott mindent a vállalkozónak kell szerveznie. A keze alá dolgozó munkások irányítását, az ügyfelekkel és a beszállítókkal való kapcsolattartást, stb. Minden felelősséget a vállalkozónak kell viselnie. Tehát ez egy egész embert kívánó feladat és éppen ezért egy vállalkozó soha nem tudja az övétől eltérő tudományos, vagy művészeti ágakban kiképezni magát, egész egyszerűen azért, mert nincs rá szabadideje, és így menthetetlenül egyoldalúvá válik.

A vállalkozói létet sokan azonosítják a szabadsággal, mert egyfajta függetlenséggel jár együtt, ahol senki nem mondja meg az embernek, hogy mit csináljon, és teljes mértékben a maga ura, ennek viszont ez az ára, hogy az embernek nem lesz szabadideje, és egyoldalúvá válik, legalábbis a marxi gondolkodás szerint, de korunkban szerintem már mondhatjuk, hogy ez objektíve is így van. Éppen ezért Marx a gyáripari kollektívában végzett munkát idealizálta, ahol az embernek nincs saját magántulajdona, hanem egy gyári közösségben dolgozik. Ennek nyilván hátránya az, hogy az ember nem a maga ura, hanem fogaskerék egy gépezetben ahol mások mondják meg, hogy mit csináljon, viszont megvan az az előnye, hogy ha valaki ledolgozta azt a 6-7-8 óráját, megtermelte a napi munkanormát, amit kiadtak neki, akkor a nap hátralévő részében szabadon rendelkezik a szabadidejével és önképzéssel bármivé kiképezheti magát.

Ennek megfelelően Marxnak egyik legfőbb vesszőparipája a munkaidő csökkentése volt a gyáriparban, hogy a proletariátusból valóban új ember, vagy ha úgy tetszik sokoldalúan kiképzett ember legyen megnövekedett szabadidejében. Tehát Marx szerint nem a vállalkozói lét, hanem a munkáslét az igazi szabadság, mert az lehetővé teszi az ember számára, hogy sokoldalúan képzett legyen. Ebből kiviláglik, hogy Marx azért idealizálta az ipari kollektivizmust, mert egy magasabb rendű emberi minőség, vagyis a sokoldalúan kiképzett embertípus gyökereit látta a munkásosztályban, amelynek forradalmi tevékenysége a fejlődés magasabb lépcsőfokára repítheti az emberiséget. Minden látszattal ellentétben Marx nem a proletariátus nyomora iránti együttérzés miatt hirdette meg a munkásosztály forradalmi átalakulásának szükségességét, és belső indítékai semmilyen módon nem rokoníthatóak a szegények pápájának nevezett I. Ferenc szentimentális szeretetével a szegények iránt. Idegen volt tőle az a gondolat, hogy csak úgy öncélúan megtöltse egy embercsoport (a munkásosztály) üres gyomrát egy másik embercsoport (a tőkések) pénzéből. Az ő számára a proletariátus nyomorának enyhítése csak eszköz volt az emberiség fejlődésének magasabb szintre emeléséhez, aminek gyökereit és előrehajtó energiáit egyedül a proletariátusban látta, pontosabban az ipari kollektivizmusban. Csak az ipari kollektivizmusban tevékenykedő ember életmódjából sarjadhat ki a sokoldalúan képzett embertípus.

Érdekesek Marx nézetei a technikai fejlődésről is. Marx szerint a fölművesek és a céhes iparosok tulajdonképpen közelebb álltak saját korukban a sokoldalúan képzett embertípushoz, hiszen a földművelés, vagy a régi kézművesség a maga korában sok egymástól eltérő tudásréteg ötvözését követelte. Ehhez képest pedig a gyáripari munkamegosztás éppen, hogy szétszabdalta a munkafolyamatokat kis részekre ahol a munkásoknak tulajdonképpen mindig csak egyfajta mozdulatot kell végezniük folyamatosan, és így szellemi és fizikai képességeik nagyon egyoldalúan vannak igénybe véve.

Azonban ez csak átmeneti állapot, mert az ipari automatizálás, amely lehetővé teszi, hogy mindenfajta fizikai munkát, amiket eddig emberek végeztek, gépek végezzenek, a jövőben eltörli majd az egyoldalú, egy mozdulatra épülő fizikai munkát. A munkások pedig tervezőkké és gépkezelőkké lépnek elő, a mérnöki tervezőmunka lesz a feladatuk, ami ismét sokoldalúan képzett embertípust követel, csak sokkal magasabb szinten, mint a kézművesség és a földművelés. Tehát az ipar és az ipari proletariátus megjelenése, először egyoldalúvá tette az embert, hogy aztán újra sokoldalúvá tegye csak a réginél sokkal magasabb szinten, ami az emberiség igazi fejlődését jelenti, és ez a fejlődés pedig Marx szerint az ipari kollektivizmusból kell, hogy kisarjadjon.

Tehát Marx az ipari kollektivizmust csak átmenetinek tekintette a társadalom történetében, ami után újra egyfajta individualizálódás fog bekövetkezni a társadalom életében, amely alapja lehet akár egy új organikus társadalomstruktúrának is. Ha ugyanis az ipar eléri az automatizáltság maximumát, (amely éppen napjainkban kezd kiteljesedni) és a munkásosztály megszűnik egyoldalú munkát végezni, hogy sokoldalú tudást igénylő mérnöki tervezővé váljon, akkor ez a munkavégzés individualizálódását is jelenti egyben. Hiszen egy mérnöki tervező nem egy gyári futószalag mellett dolgozik, hanem általában önálló vállalkozásban, hasonlóan egy céhes kézműveshez, és ez alapját jelentheti a céhek újjáéledésének. Csak most már az új céhtagok a modern technika eszközeit fogják felhasználni munkájuk során, tehát a kézművességet magasabb szinten fogják űzni. Vagy ha a technika odáig fejlődik, hogy a repülőgépekkel való repülés mindenki számára megfizethetővé, és elérhetővé válik, akkor ez magával vonhatja a katonáskodás individualizálódását, és ez új alapot adhat a harcos lovagrendek újjászületésének. Csak ebben az esetben már ők is a modern technika eszközeit fogják alkalmazni a lovagi életvitelben. Tehát a marxi dialektikus materializmus nem áll feltétlenül szemben az organikus társadalomszemlélet gondolatával, mert az ipari kollektivizmust csak átmenetinek tartja a társadalom életében. A lényege éppen az, hogy az organikus társadalomstruktúrákat a modern technika struktúráival akarja ötvözni és szintézisbe hozni.

Felhasznált irodalom:

Marx-Engels: Technika és társadalom, Kossuth Könyvkiadó, 1969.

Marx- Engels- Lenin: A kultúráról, Kossuth Kiadó, 1982.

Wikipédia: Materializmus https://hu.wikipedia.org/wiki/Materializmus

(Bergyajev) Berdjajev, (Nyikolaj) Nikolaj: Az uj középkor Szemlélődések Oroszország és Európa sorsán Bp. 1935. Pro Christo Diákszöv. 122 l. 2 sztl. lev. Kiadói kartonálásban.