2016. október 25., kedd

Akarat, értelem és erkölcs, avagy társadalmi fejlődés és kereszténység

Tudvalévő, hogy mindenfajta fejlődéshez bizonyos fokú aktivitás szükségeltetik, de az aktivitás önmagában nem jelent fejlődést. A fejlődéshez valamiféle többlet szükségeltetik az aktivitáson felül. Ha például én egy követ áthelyezek egyik helyről a másikra az aktív tevékenységet jelent, de önmagában semmiféle fejlődést nem eredményez. Hogy általában véve milyen aktivitás szükségeltetik ahhoz, hogy általában véve fejlődés történjen, azt én most nem fogom tudni itt megmondani. A cikk csak azt fogja kikutatni, hogy az emberi társadalomban milyenfajta aktív tevékenység szükségeltetik ahhoz, hogy az emberi társadalom maga fejlődjön.

Elmondható, hogy az élővilágban és az emberi társadalomban is mindenfajta cselekvésnek az akarat a rugója. Annak, hogy egy állati ragadozó ráugrik zsákmányára és elejti azt egyértelműen az akarat a motorja, mint ahogy annak is, hogy a modern ember felépít egy felhőkarcolót. Az állatvilágban azonban az akaratot csupán a vak ösztönök irányítják, amelyek lényegében az állatokba programozott vak automatizmusoknak tekinthetőek. Maguk az állatok így semmit sem tudnak módosítani rajtuk. Egy állat nem tudja maga meghatározni, hogy mikor ugorjon a zsákmányára, és hogy hogyan, vagy, hogy mikor kezdje el a menekülést, és hogyan. Ezt teljes egészében a belé programozott vak automatizmusok és a külvilágból jövő ingerek együttese határozza meg. Ha meglát egy zsákmányállatot, automatikusan ugrik, úgy ahogy azt a természet belé kódolta, és akkor menekül, ha veszélyt lát, szintén úgy, ahogy azt a természet belé kódolta. Sem a külvilágból jövő ingerekre adott reakcióinak idején, sem módján nem tud változtatni.

Ennek következtében az állatvilágban, ahol csak a vak ösztönök által irányított, lecsupaszított akarat létezik nincs, és nem is lehet olyan társadalmi fejlődés, mint az emberi társadalomban, csak aktivitás, ami természetesen az emberi társadalom viszonylatához mérve jelent puszta aktivitást, hiszen az állatvilágban is van bizonyos fajta állati evolúció, de az nem mérhető az emberi társadalom fejlődéséhez. Ahhoz, hogy az emberi társadalomban jelen lévő fejlődés kezdődjön el, a csupasz akaratra rá kell épülnie még két tényezőnek: az értelemnek és a keresztény erkölcsnek. Az értelem segíti elő azt a jelenséget az embernél, hogy a vak ösztönök által irányított akarat különféle kerülőutatok éri el a célját, vagyis, hogy az akarat módosítani tudja önmagát. Az állat nem tud kerülőutat találni akarata céljának eléréséhez, nem tudja módosítani saját akaratát, így a kiszemelt zsákmányát csak úgy tudja elejteni, ha ráugrik, és fogaival, illetve karmaival szétmarcangolja. Az ember viszont értelme révén, már számtalan kerülőutat talált, és alkotott meg arra, hogy egy állatot elejtsen, mint például nyílvessző, lándzsa, vadászpuska stb. Ezek a találmányok pedig mind a társadalmi fejlődés egy-egy lépcsőjét képezik.

Tehát a társadalmi fejlődés második legfontosabb tényezője az értelem, amely lehetővé teszi, hogy a vak ösztönök által irányított akarat módosítsa önmagát, és különféle kerülőutakon érje el a célját, ami az ember esetében lehetővé tette a technikai civilizáció létrejöttét. Azonban, ha az állati ösztönök által irányított akaratot csak az értelem felügyeli és módosítja, akkor az akarat még mindig nagy részben az állati ösztönök uralma alatt marad. Mert az akarat, amit csak az értelem felügyel és módosít mindig olyan célokra fog irányulni, amit az állati ösztönök sugallnak neki. Így: táplálkozás, szexuális kielégülés, hatalomvágy stb. A különbség csak annyi lesz, hogy ezeket a célokat kerülő úton igyekszik majd elérni, ez pedig erősen leszűkíti a technikai és társadalmi fejlődés kereteit, mert így minden akarat még ha kerülő úton is, de az ember hedonista, érzéki vágyainak kielégítését fogja megcélozni és semmi mást.

Itt jön képbe a keresztény erkölcs, amely a világtörténelemben egyedüliként hívta életre a teljes önzetlenség eszméjét az ember számára, az önérdek teljes feladását, ami Krisztus minden szavából kitűnik a bibliában, amiket remélem felesleges itt külön idéznem. Ez azért egyedi a világtörténelemben, mert a Krisztus előtti pogány erkölcs még legnagyobb önfeláldozásában is lényegében önző volt, hiszen a rómaiak például még a harctéren való elesésben is az emberi személyiség kiteljesedését akarták megélni, ezzel szemben a keresztény erkölcs teljes önzetlenséget követel az embertől.

Ez az önzetlenség azonban nem feltétlenül a teljes passzivitásban csúcsosodik ki, hogy szétosztjuk mindenünket a szegények között, és visszavonulunk egy kolostorba meditálni, hanem érvényre juthat olyan tevékenységekben is, ahol olyan célokért, eszmékért harcolunk, amelyekhez semmilyen saját érdekünk nem fűződik. Mint például a világ megjobbításáért, vagy egy szép művészeti alkotás megmentéséért. A keresztény erkölcs pedig így az értelemmel párosulva végleg felszabadítja az akaratot az állati ösztönök uralma alól, mert a keresztény erkölcs nyomán az ember már nemcsak kerülő úton elégíti ki a céljait, hanem olyan célokat is kitűz maga elé, amelynek a forrásai nem az emberben lakozó alantas állati ösztönök, és az emberi akarat immár egyre magasabb rendű célok felé fog irányulni, aminek a következtében végtelen távlatok nyílnak a társadalmi fejlődés terén. Az emberi társadalom fejlődésének tehát három tényezője van az akarat, az értelem és a keresztény erkölcs, ahol az utóbbi kettő közül az első az akarat módosítását, a második pedig a megnemesítését segíti elő.

Felhasznált irodalom:

Prohászka Lajos: A mai élet erkölcse, Universum Kiadó, 1991.

Dr. Solt Hugó: Akarat és értelem, Vajda János Társaság (Budapest), 1943.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése