2017. április 8., szombat

A metafizikai tradíció azon újdonsült nézeteiről, melyek szerint a technika lerontja az emberi képességeket

A metafizikai tradíció legújabb lózungja, amivel az embereket etetik, hogy a technika elpuhítja az embert, és lerontja a képességeit. Internet előtt ülő, chipset ropogtató mamahotellakókat nevel ki, akiknek egyetlen megmaradt képessége az internetes linkekre való kattintgatás. Akik ki sem mozdulnak a lakásukból a számítógép és televízió függőségük miatt. Akik az elektronikus eszközök állandó használata miatt elszoknak még a könyvek olvasásától is és a saját telefonszámukat sem tudják már megjegyezni, mert mindent adatbázisokból keresnek elő. Továbbá vannak olyan vélemények is, miszerint a nyugati világot sújtó demográfiai válság is a technikai fejlődésnek tulajdonítható, mivel az urbanizáció szétverte a régi földműves társadalmak úgymond organikus szövetét, és ennek lenne tulajdonítható a demográfiai válság. Ezeknek a nézeteknek a végkövetkeztetése pedig az, hogy az emberi képességeket csakúgy lehetne a végsőkig kifejleszteni, ha visszafejlesztenénk a technikát.

Még ha mindebben van is igazság, az csak a XX. század végi és XXI. század eleji számítástechnikai forradalomra igaz a tudományos forradalmak történetében. A számítástechnikai forradalomnak valóban vannak ilyen hatásai (is). Azonban a tudományos és technikai forradalmak történetének régebbi időszakaira ez egyáltalán nem volt jellemző, hiszen az újkor elején a felvilágosodás korabeli ipari forradalom egyáltalán nem az otthon ülő, képernyőre bámuló ember kora volt, hanem éppen hogy hihetetlen mozgékonysággal ajándékozta meg az emberiséget. Hiszen ez volt a hajózás, a földrajzi felfedezések, illetve a távoli földrészek meghódításának és benépesítésének kora. Ekkor jelent meg a vasút is a technika történetében, amely szintén mozgékonyabbá tette az embert. Azonkívül ez a kor egyáltalán nem a demográfiai hullámvölgy kora volt, hanem éppen ellenkezőleg az ipari forradalom alatt kezdet óriásira duzzadni Európa népessége. Pedig a földművelő közösségek is ebben a korban estek szét a legnagyobb arányban. Ebben a korban még semmi nem utalt arra, hogy bármiféle kapcsolat lenne a technikai fejlődés és a demográfiai hullámvölgy, vagy az emberi képességek elpuhulása között.

A mai információs korra tekintve sem mondható el, hogy ez a folyamat teljesen lineáris lenne, hogy az elektronikus eszközök fejlődése egyenes arányban elpuhítaná az embert. A 80-as évek például a televíziózás virágkora volt az információs forradalom történetében és az a kor sokkal nagyobb elpuhulást eredményezett, mint amit ma tapasztalhatunk az internet, és a táblagépek korában. Hiszen még az, aki egész nap internetes videójátékokkal játszik az is tartalmasabb tevékenységgel látja el magát, mint aki egész nap a televízió előtt ül. Tehát semmi nem indokolja, hogy a számítástechnikai forradalom bizonyos elidegenítő hatásait a technikai fejlődés történetének egészére általánosítsuk, és azt sem indokolja semmi, hogy arra gondoljunk, hogy ha a technikai fejlődés mai szakaszának ilyen hatásai vannak, akkor a jövőben is ilyenek lesznek, ha majd a technikai fejlődés új szakasza kezdődik el.

Az a gondolat is erősen kétesnek tűnik a számomra, hogy a technika visszafejlesztésével a végsőkig ki lehet fejleszteni az emberi képességeket. Az lehet, hogy egy középkori lovag testileg sok esetben edzettebb volt, mint egy mai átlagos irodai alkalmazott, és lóháton el tudott jutni Európából a Szent Földre, de az emberi képességek növelése egy bizonyos határon túl már csak a technika segítségével lehetséges. Egy emberi személy soha nem fog technikai eszközök nélkül repülni, tengereket át úszni, vagy tonnákat elmozdítani csak úgy puszta kézzel. Bármeddig is edzi magát. Ezt senki nem gondolhatja komolyan. Ez az egész elgondolás egy gyerekes ostobaság, és csak a legműveletlenebb rétegek ülnek fel ennek. A számítástechnikai forradalom okozta problémát megoldása nem az, hogy visszafejlesztjük a technikát, hanem hogy a mai számítástechnikára épülő csúcstechnológiát és a régi termelő technológiát összhangba, szerves egységbe hozzuk egymással.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése